Kezdőlap Cégvilág Bejött, amire számítani lehetett: a vasárnapi zárvatartás után kilőtt a Lidl és...
No menu items!

Bejött, amire számítani lehetett: a vasárnapi zárvatartás után kilőtt a Lidl és az Aldi

Gyorsan visszaállt a rend: a vasárnapi boltzár feloldása után hamar megnőtt a vasárnapi forgalom, de még így is alatta marad a szigorítás előtti szintnek. A legnagyobb vesztesek a kisebb boltok, míg a legnagyobb nyertesek a diszkontok lettek.

A GfK piackutató intézet a tavalyi éves adatok alapján vizsgálta a kereskedelemben ezzel kapcsolatban lezajlott meghatározó változásokat. Igaz, mindössze egy évet élt a 2016 áprilisában hatályon kívül helyezett vasárnapi zárva tartás, de így is jelentősen megváltoztatta a vásárlási szokásokat. Ennek egyik fontos jellemzője, hogy a heti FMGC-forgalom – vagyis a gyorsan forgó fogyasztási cikkek értékesítése – a vasárnapi boltzár eltörlése ellenére sem éri el a vasárnapi nyitvatartási tilalom előtti szintet. Annak ellenére sem, hogy 2017-ben jelentős növekedés mutatkozott a kiskereskedelemben.

Az általában a tulajdonos és családja által üzemeltetett kis üzletek éppen, hogy nem profitáltak a versenytársak vasárnapi zárvatartásából, hanem a vesztes ágra kerültek, mert az emberek inkább átcsoportosították a vásárlásaikat, vagy még vasárnap előtt megtartották a nagybevásárlást. Aminek a legnagyobb haszonélvezői nem is a hipermarketek, hanem a kisebb alapterületű, könnyen bejárható diszkontok, az Aldi és a Lidl lettek.

Azóta a kisboltok tovább veszítettek a jelentőségükből, miközben a diszkontok részesedése a 2014-es 17 százalékról 2017-re 21 százalékra nőtt. A változás egyik fontos eleme, hogy a kisboltoknak már – elsősorban a kisárú kategóriában – kizárólag a kisebb értékű, sürgős és impulzív vásárlások maradtak.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

A fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg

2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak.
Hirdetés

Hírek

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.