Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan A bérleti díjak egy év alatt 19 százalékkal nőttek
No menu items!

A bérleti díjak egy év alatt 19 százalékkal nőttek

A fővárosban 2022 decembere és 2023 decembere között 19 százalékkal drágultak átlagosan az albérletek, idén pedig várhatóan 10 százalék körül növekedhetnek átlagosan az árak.

Közleményük szerint komoly növekedésnek tekinthető az albérleti díjak 19 százalékos drágulása, azonban elmarad a 2021-2022-es időszak 27 százalékos rekordjától.

Arra is kitértek, hogy tavaly decemberben a fővárosi bérbeadók átlagosan 239 ezer forintért hirdették ingatlanjukat. Mindeközben a bérlakáspiacon folyamatosan szűkülő kínálat tapasztalható, egyrészt mert kevés új építésű lakást adtak át, másrészt mert befektetési szempontból nem vonzó a használtlakáspiac sem, így lényegesen visszaesett az adásvételek száma. A bérlők ezért kevesebb lehetőség közül válogathattak, ami azt eredményezte, hogy próbálták követni az áremelkedést. Éves szinten az ő fizetési hajlandóságuk is 19 százalékkal nőtt, decemberben már átlagosan 223 ezer forintot voltak hajlandók fizetni egy bérlakásért.

Az idén a Rentingo.com arra számít, hogy amennyiben a bérlakáspiacot nem éri keresleti vagy kínálati oldalon váratlan sokk, a bérleti díjak folyamatosan, trendszerűen nőhetnek, a drágulást pedig csak korrekciós jelleggel törheti meg egy-egy hónapban visszaesés.

Hozzátették ugyanakkor, hogy elsősorban az egyszámjegyű inflációnak köszönhetően kisebb lesz a bérletidíj-emelkedés mértéke az előző évhez képest, várhatóan 10 százalék körül növekedhetnek átlagosan a fővárosi albérletárak. – közölte a Rentingo.com közösségi albérletkereső, bérbeadó platform csütörtökön az MTI-vel.

A Rentingo.com összeköti a bérbeadókat és a bérlőket. A platform regisztrációval szűri a felhasználókat, elsődleges célja, hogy átláthatóvá tegye a lakáskiadás folyamatát a hirdetés feladásától, a bérbeadó és bérlő bemutatkozásán és beazonosíthatóságán keresztül a bérleti szerződés megkötéséig.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Sikeres volt a zöldenergiáról szóló online konzultáció

Mint írták, a világban gyors energetikai fejlődés, komoly fordulat zajlik, ami újabb ipari forradalomnak is hívható.

Figyelem! – Hétfőig kell a negyedéves áfát bevallani

Jelentős adminisztrációs könnyítés továbbá, hogy a bevallást az eÁFA-rendszerben benyújtóknak nem kell az összesítő nyilatkozaton is adatot szolgáltatni, azaz mentesülnek az áfabevallás M lapja kitöltése alól.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Made in America nagy bajban van – az ok hasonlít a magyarországihoz

A német Külkereskedelmi Kamara (AHK) legutóbbi felmérésében az USA-ban működő német vállalatok a szakképzett munkaerő hiányát nevezték meg a legfőbb kockázatként.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.