Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Bizonytalan hangulatban indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Bizonytalan hangulatban indulhat a kereskedés

Bizonytalan hangulatban indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén a piaci elemzők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat övező bizonytalanságok fokozódtak, illetve Donald Trump amerikai elnök több témában is kifejtette véleményét, amely miatt komoly profitrealizálás látható az amerikai piacon. Ez tükröződik Ázsiában is. Az európai határidős indexek nem mutatnak érdemi visszapattanást, ezért szerdán is gyengén indulhat a kereskedés, így az elemző hasonlóra számít a magyar tőzsdén is.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kifejtette, hogy kedden folytatódott a negatív korrekció a BÉT-en, és továbbra is törékenynek látszik a nemzetközi befektetői hangulat, így egy kisebb emelkedést követően nem lehet kizárni a további csökkenést.

A vezető részvények közül az OTP továbbra is a 14 380 forintos történelmi maximumszint közelében mozog. A Mol árfolyama meghatározó támaszokat tört le, a következő szint 2800 forintnál húzódik, amennyiben ez is letörne, további jelentős tér nyílhat meg a csökkenés előtt, és akár a 2600 forintos szint elérése is reális lehet néhány héten belül. A Richter is fontos szint alá került, korábban az 5800 forint jelentett támaszt, a következő szint 5600-5650 forint között található. A Magyar Telekomnál nincs változás, továbbra is a 435 és a 445 forintos szintek határozhatják meg a távközlési vállalat árfolyammozgását – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 322,05 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel, 43 048,25 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama 54 forinttal, 1,89 százalékkal 2800 forintra csökkent, 3,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 30 forinttal, 0,21 százalékkal 14 300 forintra – 14 380 forintos történelmi csúcsuk közelébe – erősödtek, forgalmuk 6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 3 forinttal, 0,68 százalékkal 439 forintra esett, forgalma 111,6 millió forint volt.

A Richter-papírok 45 forinttal, 0,77 százalékkal 5770 forintra gyengültek, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tőzsde – Pozitív kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexemelkedéssel tetézték a szerdai nyitáskor előző napi nyereségeiket az amerikai értékpapírpiacok.

Piacfelosztó kartellt sejt a GVH – eljárás indult

Versenykorlátozás gyanúja miatt vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal a Star Network MCN Szolgáltató Kft.-t és a 4KIDS Meseportál Kft.-t.

A szárazság hátráltatja az őszi vetést

Kettős hatása van az elmúlt hetek száraz időjárásának: a betakarítási munkálatok csapadék hiányában jól haladnak, viszont a vetést nagyban nehezíti a száraz talaj - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Hálapénz. Felfüggesztett börtönt kapott egy szülészorvos

Első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy szülész-nőgyógyászt, aki öt páciensétől pénzt kért - és egyes esetekben kapott is - a társadalombiztosítás által finanszírozott beavatkozásokért.

Hírek

Hálapénz. Felfüggesztett börtönt kapott egy szülészorvos

Első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy szülész-nőgyógyászt, aki öt páciensétől pénzt kért - és egyes esetekben kapott is - a társadalombiztosítás által finanszírozott beavatkozásokért.

Kispest. A csaló a bankba is elkísérte az idős asszonyt

Elfogott a rendőrség egy nőt és egy férfit, akik mintegy ötmillió forint értékben ékszereket és pénzt csaltak ki idősektől úgy, hogy a sértettek rokonának adták ki magukat - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Űrszemét veszélyeztette a Nemzetközi Űrállomást

Űrtörmelék miatt kellett módosítani a Nemzetközi Űrállomás (ISS) pályáját, a kényszerű manőver idejére a legénység űrkapszulába szállt - közölte az amerikai űrhivatal.

Károlyi László a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke

A Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara (MFKI) Igazgatótanácsa egyhangúlag megválasztotta a Kamara új elnökének Károlyi Lászlót.

Sószórási kartell – Bíróság: minden vádlott bűnös

Valamennyi vádlottat bűnösnek talált, és hét cég tizenegy képviselőjére együttesen csaknem 25 millió forint pénzbüntetést szabott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság a sószórási kartell ügyben. Az ítélet ellen három napon belül lehet fellebbezni.

Operatív törzs: rövidült a hatósági karantén ideje

A külföldről Magyarországra érkezőkre a korábbi 14 napos helyett 10 napos karantén vár - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

Európai Szuperkupa – lezárások Budapesten

A csütörtöki Európai Szuperkupa labdarúgó-mérkőzés miatt péntekig forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest V., VII., VIII. és XIV. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Pályázat elektromos kerékpárra: 150 ezer forint is járhat

Egymilliárd forint keretösszegű pályázat jelenik meg októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

Koronavírus – Jobban féltjük a gazdaságot, mint az egészségünket

A magyarok hetven százaléka szerint a koronavírus-járvány elsődlegesen a gazdaságot és a munkahelyeket veszélyezteti, és csak 27 százalékuk gondolja úgy, hogy elsősorban az emberi egészségre nézve veszélyes - derül ki a Századvég elemzéséből.

Bohócnak nevezte a kínai elnököt – 18 év börtönt kapott

Korrupciós vádak miatt 18 év börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték egy kínai állami ingatlanvállalat igazgatótanácsának korábbi elnökét, aki az év elején nyilvánosan kritizálta Hszi Csin-ping kínai elnököt - közölte az egyik pekingi fellebbviteli bíróság.

Uniós agrártámogatást elcsaló hivatalnokok – 500 milliós kár

Uniós agrártámogatások kifizetésével foglalkozó hivatalnok csalt el legalább félmilliárd forintot, ennek többszörösére szerette volna rátenni a kezét, de társaival együtt lebukott. Többéves börtönbüntetéseket szabott ki a Fővárosi Törvényszék.

Ágostházy Szabolcs új államtitkárként felügyeli az uniós forrásokat az ITM-ben

Ágostházy Szabolcs felügyeli az uniós források hasznosulását az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM).

Gazdaság

Izer Norbert: fehéredés nélkül nincs adócsökkentés

Az adócsökkentések forrását a magyar gazdaság fehéredése jelenti, amely a GDP 1,5-2,0 százalékát kitevő többletbevételt eredményezett - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára a Nézőpont Intézet online konferenciáján.

Nem küldött SZÉP-kártyákat az MKB – négymilliós bírság

Száz ügyfélnek nem, vagy a főkártya lejáratát követően késedelmesen küldte ki az új SZÉP-kártyát az MKB Bank, ezért a Magyar Nemzeti Bank négymillió forint bírságot szabott ki a pénzintézetre.

Londoni elemzők: az MNB érzékennyé vált a forintgyengülésre

Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűleg a továbbiakban sem kerül napirendre a Magyar Nemzeti Bank alapkamatának csökkentése, mivel a jegybankot a gazdasági visszaesés ellenére érezhetően aggasztja a forintgyengülés és a magas infláció.

Kamatdöntés – MNB: az inflációs cél és a vásárlóérték őrzése a legfontosabb

Az inflációs cél teljesülését tekinti a legfontosabbnak a Magyar Nemzeti Bank, hogy fenntartsa az árstabilitást és javítsa a jövedelmek vásárlóértékét - mondta a jegybank alelnöke a kamatdöntő ülés után.

Számvevőszéki elemzés: a járvány költségvetési folyamatai

Nemcsak a lakosságot és a vállalkozásokat, hanem a költségvetést is "brutális" nyomás alá helyezte a koronavírus-járvány: a magyar költségvetés mintegy 1720 milliárd forintot fordított a járvány gazdasági és társadalmi következményeinek enyhítésére - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzéséből.

Gyengült a forint a kamatdöntésre

Kissé gyengült, így a délelőtt folyamán kialakult szintre tért vissza a forint árfolyama az MNB kamatdöntésének bejelentése után.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom