Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenésre számít az elemző a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Csökkenésre számít az elemző a tőzsdén

A nemzetközi hangulat hatására negatívan indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint. 

Tóth Bálint szerint az OTP fontos támaszt tört le, így további csökkenés várható a 11 555 forintos szint irányába. A Richter árfolyama továbbra is az 5250 forintnál húzódó ellenállás és az 5000 forintos támasz között tartózkodik, az elemző a technikai kép alapján 1-2 héten belül emelkedést vár. A Mol a 3100 forintos támasz közelében zárt pénteken, így a részvények árfolyama hétfőn akár ezt a szintet is tesztelheti, a papírok következő támasza a 3056 forintnál húzódik. A Magyar Telekom a 425 forintos ellenállás áttörésével próbálkozik, amennyiben ez sikerülne, a részvények jegyzése előtt megnyílna a tér a 438 forintos szint felé.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 387,31 pontos, 0,95 százalékos csökkenéssel, 40 387,21 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 44 forinttal, 1,40 százalékkal 3106 forintra esett, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,34 százalékkal 11 750 forintra csökkent, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7,50 forinttal, 1,77 százalékkal 416,50 forintra süllyedt, forgalma 329,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,97 százalékkal 5125 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlás meg kell fékezni

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.

BÉT – Nagyot estek az OTP részvényei

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1789,86 pontos, 3,12 százalékos csökkenéssel, 55 589,52 ponton zárt csütörtökön.

Korlátozta az üzemanyagok kivitelét az orosz kormány

Az orosz kormány két lehetőséget mérlegelt az üzemanyagárak stabilizálására: az olajtermékek exportjának átmeneti teljes tilalmát a belföldi piac telítése érdekében, illetve azt, hogy tonnánként 250 dollárra emelje olajtermékek exportvámját.

Javult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapota

Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.