Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel indulhat a hét
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel indulhat a hét

Emelkedéssel indulhat a hét a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence közölte, a vezető részvények közül az OTP a 13 835 forintos ellenállás felé mozoghat, a Molnál pedig 2109 forintnál látható a támasz, míg 2250 forintnál az ellenállás.

A Richter jegyzése pénteken a 8570 forintos támaszon zárt, az elemző szerint ha hétfőn a támasz meg tudja tartani a jegyzést, akkor a Richter árfolyama ismét a 8847 forintos ellenállás felé mozoghat, ellenkező esetben 8442 forintnál található a következő rövid távú támasz szint. A Magyar Telekom a 410 forintos ellenállást veheti célba – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 209,30 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 43 790,17 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 18,2 milliárd forint volt.

A Mol 42 forinttal, 1,91 százalékkal 2156 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 1,71 százalékkal 13 650 forintra erősödött, forgalmuk 11,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7,50 forinttal, 1,81 százalékkal 408 forintra esett, forgalma 549,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 200 forinttal, 2,28 százalékkal 8570 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mi a sikeres mezőgazdaság alapja? A fenntartható élelmiszeripar

2016-ban a „Maradék nélkül” program is bevezetésre került, aminek köszönhetően 27 százalékkal csökkent Magyarországon a kidobott élelmiszerek mennyisége.

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Újgenerációs módszer segíti az érettségizők és nyelvvizsgázók felkészülését

Célzottabb és hatékonyabb tanulási lehetőségeket kínál az Idegennyelvi Felkészítő Modul

A csemegeszőlő lehet a klímaváltozás egyik nyertese

A csemegeszőlő iránti piaci kereslet is indokolja a hazai termesztés fejlesztését.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.