Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés

Emelkedéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy optimista hangulat rajzolódik ki az ázsiai piacon és a határidős indexek is pozitív nyitást jeleznek az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos fejlemények miatt.

Csütörtökön jelentették be Washingtonban és Pekingben, hogy szeptember közepén szakértői szintű egyeztetés várható az Egyesült Államok és Kína között kereskedelmi kérdésekben, ahol előkészítik a két ország minisztereinek október eleji tárgyalását.

Az elemző szerint a pozitív hangulat tükröződhet majd a magyar tőzsdén is, ahol emelkedésre számít.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szintén azt emelte ki, hogy a BÉT-en folytatódhat a pozitív korrekció, a nemzetközi befektetői hangulat jelentős javulása miatt a magyar részvénypiacon is emelkedéssel indulhat a kereskedés.

Kiemelte az OTP mozgását, amely szerdán elrugaszkodott a 12 000 forintos szinttől, és a következő meghatározó ellenállási szintje 12 400 forintnál húzódik, amelyet el is érhet hamarosan. A szakértő szerint a Mol árfolyamában a 2900 forintos szintre érdemes figyelni, amennyiben sikerülne áttörni, emelkedés indulhat a 2950-3000 forintos tartomány irányába. A Richter jegyzését sikerrel tartotta meg a 4900 forintos támasz, a papír esetében oldalazásra számít az elemző a 4900-5000 forintos zónában. A Magyar Telekom jegyzése a 420-425 forintos szintek között mozog napok óta, a 425 forintos ellenállás áttörése adna vételi jelzést – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 348,30 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 39 753,49 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára a Richter kivételével emelkedett az előző napi záráshoz képest.

A Mol 6 forinttal, 0,21 százalékkal 2880 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 2,25 százalékkal 12 260 forintra nőtt, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 424 forintra emelkedett, forgalma 51,7 millió forint volt.

A Richter-papírok 12 forinttal, 0,24 százalékkal 4956 forintra gyengültek, forgalmuk 998,4 millió forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Kinek kell a lakásbiztosítást megkötnie bérlet esetén?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bérlő számára azt is kikötik, hogy kössön felelősségbiztosítást arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva az ingatlanban kárt okozna. A

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.

A fővárosi téglalakások átlagos négyzetméterára egy millió felett

A fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet, az első két hónapban a téglalakások átlagos négyzetméterára már egymillió forint fölé emelkedett