Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel kezdődhet a kereskedés
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel kezdődhet a kereskedés

Emelkedéssel kezdheti a pénteki kereskedést a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX – írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Csütörtökön a BUX 315,07 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 56 594,23 ponton zárt 7,2 milliárd forintos összforgalom mellett.

Varga Zoltán a javuló nemzetközi hangulat miatt számít jó indulásra a hét utolsó kereskedési napján. A vezető részvények árfolyamában egyelőre nem látszik határozott irány az előrejelzés alapján.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,73 százalékkal 13 600 forintra csökkent csütörtökön, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. Varga Zoltán szerint a folytatásban 13 450 és 13 830 forint között mozoghat.

A Mol 12 forinttal, 0,42 százalékkal 2882 forintra erősödött, 806,6 millió forintos forgalommal zárt, árfolyama pénteken a 2885 és 2840 forint közötti sávba kerülhet.

A Richter-papírok árfolyama csütörtökön 130 forinttal, 1,48 százalékkal 8635 forintra esett 1,4 milliárd forintos forgalomban. Amennyiben pénteken 8610 forint alá gyengül, 8445 forintnál lehet a következő támasz.

A Magyar Telekom csütörtökön árfolyama 2,0 forinttal, 0,35 százalékkal 570 forintra nőtt, forgalma 162,5 millió forint volt. Várhatóan a folytatásban is 555 és 576 forint között marad.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ingyenpénz a távhős lakásokban élőknek, nyártól igényelhető a rezsicsökkentő állami támogatás

Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat segítheti a társasházakat és lakásszövetkezeteket a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében, a 100 százalékos vissza nem térítendő támogatás jóvoltából összesen akár 200 ezer háztartásban valósulhatnak meg költségcsökkenést eredményező beruházások

Újabb járatokra terjesztik ki a hétköznap esti időszakra érvényes elsőajtós felszállási rendet

Hétfőtől újabb járatokra terjeszti ki a hétköznap esti időszakra érvényes elsőajtós felszállási rendet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Évente 5,8 milliárd forint állatjóléti támogatásban részesülnek a méhészek

Kiemelt pályázati lehetőségekben és csaknem hatmilliárd forint méhállatjóléti támogatásban is részesülnek az agrárium egyik legkisebb és legfontosabb ágazatának szereplői

Látogatói foglalási rendszert vezetnek be a Comino-i Kék Lagúna ökológiai védelmében

Május 1-jétől, csütörtöktől egy új online látogatói foglalási rendszer szabályozza majd a látogatók számát Comino-i Blue Lagoon (Kék Lagúna) területén, hogy megóvják és megőrizzék ennek a népszerű Natura 2000 helyszínnek a kényes ökoszisztémáit.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.