Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Vegyes kezdés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Vegyes kezdés New Yorkban

Vegyesen, a hagyományos iparágak körében többnyire indexveszteséggel, a technológiai papírok kötében pedig emelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.

A DJIA-30 index 0,07 százalékkal, az S&P-500 index 0,05 százalékkal kezdett alacsonyabban, a főként technológiai részvényeket jegyző Nasdaq Composite index viszont 0,44 százalékkal erősödött nyitáskor.

A hagyományos iparágak körében veszteséges kezdés felé hajló hangulat a nyitás előtt közzétett inflációs adatnak volt betudható, ami erőteljesebbnek bizonyult az elemzői várakozásoknál. Márciusban 2,6 százalékra, 2018 augusztusa óta a legmagasabbra ugrott meg az infláció a februári 1,7 százalékról, szemben a 2,5 százalékos piaci várakozással. Az inflációt persze jórészt a tavalyi alacsony bázisadat élénkítette fel.

A keddi óvatos kereskedést részben a Johnson & Johnson’s oltásának szüneteltetésével és ezzel összefüggésben a gazdasági fellendülés ütemével szemben keletkezett aggodalmakkal indokolták piaci szakértők.

A Johnson & Johnson’s részvénye a tőzsdén kívüli forgalomban a keddi nyitás előtt közel 3,0 százalékkal gyengült. Gyengültek a gazdaság élénkülésből közvetlenül hasznot húzó ágazatok, az utazási irodák, szállítási szolgáltatók és szállodaláncok részvényei is. Így például a Carnival, a Royal Caribbean Cruises, az American Airlines, az United Airlines és a Marriott International papírjai.

A héten indul a nagyok közül a Goldman Sachs, a JPMorgan és a Wells Fargo jelentésével a negyedéves tőzsdei beszámolói periódus, amelynek kezdete előtt a befektetők ódzkodnak erőteljesebb pozíciók felvételétől, ami szintén hozzájárult az árfolyamok gyenge alakulásához. Piaci várakozások szerint az S&P-500 index tagvállalatai az idei első negyedévben 25 százalékkal magasabb nyereséget jelentenek együttesen mint egy évvel korábban.

Az OPEC az előző havi prognózisához képest napi 70 ezer hordóval megemelte a világ idei olajkeresletére vonatkozó előrejelzését a járványellenes intézkedések sikerét megelőlegezve. Az OPEC a világgazdasági növekedési előrejelzését is megemelte 5,4 százalékra 5,1 százalékról. Az olajár ennek megfelelően emelkedett kedden.

A Brent nyersolaj ára hordónként 63,92 dolláron 1,01 százalékkal állt magasabban az amerikai piacok nyitásakor a nemzetközi kereskedelemben, a WTI ára pedig 1,02 százalékkal 60,31 dollárra emelkedett. A WTI ára hat kereskedési nap után tért vissza ismét 60 dollár fölé. Mindkét olajtípus több mint 24 százalékkal áll év eleji ára felett.

Az eurót 0,18 százalékkal jegyzik erősebben 1,1930 dolláron, az arany spot ára 0,52 százalékkal emelkedett unciánként 1742,03 dollárra.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.