Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde
No menu items!

BÉT – Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde

Enyhe emelkedéssel, iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán elmondta: naponta új csúcsokat dönt a BUX index, kedden újabb történelmi rekordot ért el, melyben ezúttal a Mol-é volt a vezető szerep. A Mol árfolyamában 2800 forintnál adódik a következő meghatározó akadály, míg 2650 forintnál már rövid távú támasz húzódik.

A vezető részvények közül az OTP is új történelmi csúcsra került, 18 900 forintra nőtt, ezt követően pedig a 19 ezer forintos lélektani szint jelenthet ellenállást. A Richter kisebb negatív korrekciót mutatott, de továbbra is pozitív a technikai képe, 8600 forintnál támasz, 8800 forint alatt ellenállás található a grafikonján. A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 420-430 forintos szintek között mozoghat – közölte.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,86 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 54 539,42 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt.

A Mol 38 forinttal, 1,40 százalékkal 2742 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 115 forinttal, 0,61 százalékkal 18 755 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 425 forint maradt, forgalma 143,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,35 százalékkal 8620 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új elnöke van a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének

Lakatos Pétert, a Videoton társvezérigazgatóját és egyik tulajdonosát választotta elnökének a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ-BusinessHungary) közgyűlése négy évre.

Európai jó példák alapján fejlődik a magyar élelmiszeripar

Modernizációval, digitális fejlesztésekkel behozható a lemaradásunk, az élelmiszer-előállítás során magas feldolgozottsági szintre kell törekedni, a vertikális integráció előnyei pedig a termelésbiztonságot erősíthetik.

Nagyot csökken a THM-plafon: olcsóbbak lesznek a legdrágább hitelek 

A jelenlegi és a júliustól érvényes maximum közötti különbséget figyelembe véve egymillió forintos, 60 hónapra felvett személyi kölcsön esetén több mint 160 ezer forint a különbség a teljes visszafizetendő összegben.

Egyszerűbb az online ügyintézés az MVM ügyfeleinek

A korábbi ELMŰ-ÉMÁSZ-ügyfeleket kiszolgáló, kizárólag áramügyintézésre alkalmas online felület és az MVM Next EnergiApp hamarosan megszűnik.

Hírek

Multifunkcionális ipari csarnok bokréta avatót tartott Szentgotthárdon a XANGA csoport

A XANGA csoport üzleti modellje huszonöt éve változatlan: kulcsrakész gyártó, logisztikai és szolgáltató infrastruktúrát fejleszt, amelyekben a bérlőként beköltöző magas hozzáadott értéket előállító vállalatok saját technológiájuk és eszközeik telepítését követően kezdhetik meg működésüket.

Forinterősödés reggel

Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Gazdaság

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.

Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások

Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint

A többség családon belül dönt a pénzügyeiről

meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...