Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Gyengült a BUX, a vezető részvények vegyesen teljesítettek
No menu items!

BÉT – Gyengült a BUX, a vezető részvények vegyesen teljesítettek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 323,53 pontos, 0,77 százalékos csökkenéssel, 41 870,44 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a piacnyitás előtt kedvezőtlenebb német makroadatok jelentek meg, ennek következtében az európai piacok gyengélkedtek. A nap második felében a hangulatot iránykeresés jellemezte, amely az amerikai piacnyitásra is jellemző volt. A piac a kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos újabb fejleményeket várja.

Kiemelte, hogy a magyar parketten elfogyott a lendület, a BÉT mínuszban zárt, a Mol és az OTP gyengén teljesített. A Mol áttörte az 50 napos mozgóátlagát, a következő támaszszint 3200 forint körül lehet. A kereskedés vége felé népszerűvé vált a Richter, így a gyógyszeripari papír teljesített a legjobban csütörtökön a BÉT-en.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szintén azt emelte ki, hogy a magyar részvénypiacon elromlott a hangulat, amely az elmúlt napok emelkedését követően természetes korrekciónak tekinthető és inkább profitrealizálásról van szó. A magyar tőzsdét mozgató hír nem érkezett.

A Mol 42 forinttal, 1,27 százalékkal 3256 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 1,63 százalékkal 12 680 forintra esett, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,32 százalékkal 464 forintra erősödött, forgalma 135,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 1,10 százalékkal 5490 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4363,23 ponton zárt csütörtökön, ez 24,13 pontos, 0,55 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Elektromos cégautó vásárlás, flottaüzemeltetés. Szakmai konferencia konzultációs lehetőséggel 2024 március 21.-én. A 30 milliárdos kerettel megnyíló, elektromos cégautó beszerzést támogató pályázattal kapcsolatos információk, tanulságok. A KKV-ék számára is egyre meghatározóbb, már hatályos ESG törvény cégautó üzemeltetésre vonatkozó kérdésköre, az elektrifikáció rövid és hosszútávú hatásainak bemutatása.
További információ: https://azuzletkonferenciakozpont.hu

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tovább folytatódik a földértékesítési program

A februárban indult földértékesítési program hetedik ütemében több száz településen érhető el földterület.

Európa biztonságához a tenger alatti kábelek is hozzátartoznak

Az európai gazdaság jövőbeli versenyképessége nagyban függ a fejlett digitális hálózati infrastruktúrától és az ilyen szolgáltatásoktól,.

Elámult a világ a magyar feltaláló ötletén

A célgépek lényege az, hogy termelési nehézség, volumennövelési szándék vagy egy termék módosításának szükségessége esetén a termelő megbízást ad a gépgyártónak, aki a kihívásra létrehoz egy olyan gépet, ami rövid időn belül beilleszthető a termelésbe, költséghatékony és megtérülő.

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A jelenséget megakadályozni nem fogjuk tudni, a kivándorlás mennyiségének és minőségének csökkentése viszont kiemelt feladat, valamint ezzel párhuzamosan a visszatérés politikájának fenntartható megteremtése is.

Hírek

Őrült autóóriások Pesten: jön a Hot Wheels Monster Trucks Live Glow Party

A Hot Wheels Monster Trucks Live Glow Party megérkezik Budapestre is!

A magyar tőzsde követte az európai trendet

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 59,14 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 65 940,94 ponton zárt kedden.

Speciális étrenddel a klimax ellen

Habár nem teljesen szünteti meg a tüneteket és a kapcsolódó betegségek kialakulásának kockázatát, az időben elkezdett életmódváltás késleltetheti a megjelenésüket, javítva a változókori nők életminőségét.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

A hétfő kora esti szintekhez képest gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon.

Alacsony forgalommal, új csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 230,33 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 66 000,08 ponton, történelmi csúcson zárt hétfőn.

Erősödött a forint árfolyama reggelre

Erősödött a forint árfolyama hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Heti várható: Munkaerőpiaci, államháztartási adatok a héten

Csütörtökön a keresetek tavaly decemberi adata jelenik meg.

Németországban emelkedtek a nagykereskedelmi árak januárban

Németországban emelkedtek a nagykereskedelmi árak januárban az előző hónaphoz képest.

Gazdaság

Több pénzmosásgyanús esetre milliós bírság

Az MNB 10-10 millió forint bírságot szabott ki az Erste Bankra és az MBH Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozási kockázatok azonosítása, kezelése és megfelelő eljárásokkal, kontrollokkal való csökkentése terén feltárt hiányosságok miatt.

Az EKB kamatdöntését befolyásolja majd az új inflációs előrejelzés

Christine Lagarde, az EKB elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa szerint egyelőre korai lenne beszélni a monetáris politika enyhítéséről.

Néhány napig a legjobb betéti kamatok verik a kedvenc állampapírét

Hónapra hónapra csökken az alapkamat, január 31. óta 10 százalék, és ezzel párhuzamosan annál a néhány banknál is egyszámjegyűvé váltak a betéti ajánlatok, ahol a kisbefektetők pénzüket lekötve érdemi kamatot kaphatnak.

A Magyar Cetelem Banknak fáj az MNB 25 millió forint bírsága

A jogsértések miatt az MNB 25 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Magyar Cetelem Bankra, és azt is előírta, hogy idén június 30-ig szüntesse meg a legtöbb feltárt hiányosságot.