Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykereséssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Fotó: Bódi Ágnes

Iránykereséssel indulhat hétfőn a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Pénteken a BUX 797,88 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 57 337,64 ponton zárt, a részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kifejtette, fontos ellenállást tört át a BUX index, a pénteki kereskedésben sikerült az 57 ezer pontos ellenállás felett zárnia, a mozgást jelentősen segítette a pozitív nemzetközi befektetői hangulat. A következő meghatározó ellenállási szint 58 ezer pontnál húzódik. A hétfői kereskedésbe egy kisebb negatív korrekció is beleférhet.

A vezető részvények közül az OTP árfolyama az 50 napos mozgóátlagot tesztelgeti, de áttörni nem tudta, így az továbbra is ellenállást képez 13 767 forintnál – írta az elemző. Amennyiben sikerülne átlépni, 14 ezer forintnál adódna a következő szint, míg a 13 400-13 550 forintos tartomány támaszt jelent – vélekedett Varga Zoltán. Az OTP-részvények ára pénteken 215 forinttal, 1,59 százalékkal 13 765 forintra nőtt, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.

A Mol jegyzése a 2885 forintos szint felett kapaszkodott meg, a következő ellenállás 2944 forintnál látható az elemző szerint. A Richter áttört egy rövid távú csökkenő trendvonalat és a 30 napos mozgóátlagot, a következő akadály az 50 napos átlag 8935 forintnál, támasz 8800 forint közelében húzódik. A Mol pénteken 8 forinttal, 0,28 százalékkal 2900 forintra erősödött, 950,2 millió forintos forgalomban.

A Magyar Telekom kilépett egy csökkenő trendcsatornából, 600 forintnál húzódik a következő ellenállási szint. A Magyar Telekom árfolyama pénteken 30,0 forinttal, 5,37 százalékkal 589 forintra emelkedett, forgalma 332,4 millió forint volt.

Varga Zoltán beszámolt arról is, hogy céláremelés érkezett az OTP-re és a Magyar Telekomra. Az Autonomous Research 17 554 forintról 17 846 forintra emelte az OTP célárfolyamát változatlanul felülteljesítő ajánlás mellett. A Concorde 600 forintról 950 forintra emelte a Magyar Telekom célárfolyamát változatlanul vételi ajánlással – írta Varga Zoltán.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

111 millió forintos bírságot kapott a DIGI

A nemzeti versenyhatóság a bírság mellett kötelezte a céget az általa vállalt fogyasztói kompenzáció teljesítésére.

Itt az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér

Jelentősen emelkedett a rendőrök és a katonák fizetése. Idén pedig ismét nagyot nőtt a tanárok, tanítók és óvónők bérei. A gazdaság erősödése további béremelésre teremt lehetőséget.

Ezer milliárdokat mentettek ki az adó alól a magyar befektetők

A hazai állampapírok iránti kereslet az év utolsó hónapjában már elapadt, piaci értéken stagnált a lakosság állampapírokban lévő megtakarítása, ami 13 951,9 milliárd forint volt, névértéken viszont visszaesést mértek főleg a rövid lejáratú állampapírok eladása miatt.

Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van

Az élelmiszeripar területei, beleértve a termelési folyamatok optimalizálását, az új technológiák alkalmazását és a termékfejlesztést, egyre nagyobb szerepet kapnak a fenntartható gazdálkodásban.

Hírek

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.