Kezdőlap Pénzvilág Csökkenő forgalom mellett emelkedett a BUX
No menu items!

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 815,64 ponttal, 1,88 százalékkal emelkedve 44 100,87 ponton zárta a hetet.

Az összforgalom az előző heti 28,879 milliárd forintról 21,09 milliárd forintra csökkent, a vezető részvények erősödtek a múlt pénteki záráshoz képest.

A BUX a kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően jelentős emelkedéssel kezdte a hetet, bár az Equilor befektetési Zrt. elemzője, Varga Zoltán szerint az előző hét eladási hullámai miatt lehetett sejteni, hogy bizonytalanok a vezető részvények kilátásai. Keddre mérséklődött is az emelkedés, a szerdai zárásra pedig már csökkent a részvényindex, a vezető kibocsátók mind gyengüléssel zártak. A hét második felében újra fellendült a kereskedés, csütörtökön a BUX emelkedéssel korrigált, pénteken pedig újra jelentős mértékben nőtt.

Az Equilor elemzője a szerdai lejtmenetet azzal magyarázta, hogy ekkor jelent meg a hír a kamatfolyosó szűkítéséről, eladási hullámot indítva a BÉT-en. Amennyiben az MNB monetáris tanácsa jövő kedden így dönt, csökkenhetnek a hitelkamatok – tette hozzá.

A vezető részvények közül a legnagyobb mértékben a Ricther erősödött, heti összesítésben 3,69 százalékos emelkedéssel 8005 forinton zárt, összforgalma meghaladta a 7,2 milliárd forintot.

A Magyar Telekom értéke 3,68 százalékkal nőtt, a hetet 423 forinton zárta, heti forgalma 690 millió forint.

Az OTP árfolyama 2,03 százalékkal 10 030 forintra emelkedett 8,315 milliárd forintos forgalom mellett.

A Mol 0,37 százalékkal erősödött múlt péntekhez képest, árfolyama 2708 forinton, forgalma 4,256 milliárd forinton zárta a hetet.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,5 százalékkal, 17,33 ponttal csökkent, a pénteki záráskor 3453,36 ponton állt.(MTI)

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

A LEGO beruházása 300 új munkahelyet hoz létre

A világon működő öt gyáruk közül háromban végzik a LEGO-gyártás teljes folyamatát - a nyíregyházi üzem is ilyen.

Sikeres nyári szezont zárt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. sikeres nyári szezont zárt, a látogatók száma az egy évvel korábbihoz hasonló volt, az árbevétel azonban több mint duplája lett a 2022-esnek és a tervezettnek is.

A Ryanair ritkítja idei téli menetrendjét

A Boeing 737-es repülőgépek átadásainak késése miatt visszavágja járatai számát október végétől az ír fapados.-írta az AIRportal.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.