Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Javult hangulat a hét utolsó napján
No menu items!

BÉT – Javult hangulat a hét utolsó napján

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 269,87 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel, 41 683,78 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás a Concord elemzője AzÜzhlet.hu
Móró Tamás

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a csütörtöki gyengébb nap után optimistább hangulat jellemezte a pénteki kereskedést. Különösebb vállalati hír nem volt, alapvetően az elmúlt napok mozgását korrigálták a részvények.

Hozzátette: főleg az OTP és a Richter erejének köszönhetően emelkedett a BUX.

Kiemelte, a Mol enyhén emelkedett, az olajipari papírok esetében a vevők nem nagyon látszanak, ugyanakkor a Richtert egyre inkább vitték a befektetők.

A Mol 14 forinttal, 0,43 százalékkal 3278 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,80 százalékkal 12 600 forintra nőtt, forgalmuk 8,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,28 százalékkal 462 forintra csökkent, forgalma 305,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,75 százalékkal 5400 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4346,22 ponton zárt pénteken, ez 91,39 pontos, 2,15 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.