Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kis emelkedést vár a szakértő a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Kis emelkedést vár a szakértő a tőzsdén

Kis emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Tóth Bálint elmondta, hogy a nemzetközi hangulat alapján mérsékelt pozitív tartományban nyithat a tőzsde. A vezető részvények közül az OTP a 200 napos mozgóátlag után szerdán a csökkenő trendcsatorna alsó szárát is letörte, így további tér nyílt az árfolyamcsökkenés előtt. A Mol a 3050 forintos támasz közelében tartózkodik, ha sikerülne megkapaszkodnia ezen a szinten, felfelé indulhatna – írta. A Richter szerdán is magasabb minimumot ért el, ezért emelkedés jöhet szerinte a közeljövőben. A Telekom felfelé indult, a következő fontos ellenállás a 425 forintos szinten húzódik.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,97 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 40 064,92 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt.

A Mol 8 forinttal, 0,26 százalékkal 3080 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,87 százalékkal 11 400 forintra csökkent, forgalmuk 7,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,60 százalékkal 419,50 forintra nőtt, forgalma 128,7 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 35 forinttal, 0,68 százalékkal 5180 forintra emelkedett, forgalmuk 612,3 millió forintot ért el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Székesfehérvár turisztikai újdonsága, az Alba Aréna

Az Alba Aréna e naptól izgalmas programokkal várja a látogatókat, valamint bérelhető konferenciatermekkel, elérhető szolgáltatásokkal az üzleti partnereket.

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés

Nagy Márton: Kell az új munkaerő, de alapvetően nem vendégmunkásokra, hanem magyar munkavállalókra van szükség, ezáltal az inaktivitás is tud csökkenni

Jelentősen növekedhet az okoszebrák száma Magyarországon

Az út két szélén elhelyezett érzékelők és az útburkolatba helyezett nagy fényerejű LED prizmák villogó jelzéssel hívják fel az autósok figyelmét, mielőtt a gyalogos a zebrára lép.

Ingyen dolgozott, most elképzelhetetlenül nagy fizetést kaphat a Tesla vezér

A Tesla arra kéri a befektetőket, hogy hagyják jóvá Elon Musk 56 milliárd dolláros (!) bércsomagját.
Hirdetés

Hírek

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.