Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Nem várnak emelkedést a szakértők a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Nem várnak emelkedést a szakértők a tőzsdén

Vidovszky Áron

Vidovszky Áron, a Concorde Értékpapír Zrt. treasury vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a határidős indexek alapján a nagy tőzsdéken mínuszos nyitás várható.

A szakember kiemelte: a BMW profitfigyelmeztetése negatív irányba befolyásolhatja a kereskedést Európában és az autóipar érintettségén keresztül Magyarországon is.

A magyar piac összességében lejjebb nyithat, később pedig – ahogy a nemzetközi tőzsdéken is – iránykeresés várható, mely inkább negatív irányba tolódhat el – hangsúlyozta.

Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában elmondta, folytatódhat a negatív korrekció a BÉT-en.

Csütörtökön kezdődött a profitrealizálás az OTP-ben, a csökkenés a 12 500 forintos szintig folytatódhat, majd ott dől el, hogy komolyabb eladási hullám indul, vagy onnan ismét felfelé indul a jegyzés – mutatott rá.

A Mol árfolyama meghatározó trendvonalat tört le, így további csökkenés várható a következő időszakban, az árfolyama akár a 3000 forintos szintet is megközelítheti – emelte ki. Ugyanakkor kedvező képet fest a Richter árfolyamgrafikonja, amennyiben a gyógyszeripari papír meg tud maradni az 5400 forintos szint felett, hamarosan folytatódhat az emelkedés – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,52 pontos, 0,07 százalékos csökkenéssel, 41 841,92 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 26 forinttal, 0,80 százalékkal 3230 forintra csökkent, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,32 százalékkal 12 720 forintra erősödött, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,08 százalékkal 469 forintra nőtt, forgalma 296,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,55 százalékkal 5460 forintra esett, a részvények forgalma 600,8 millió forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újgenerációs módszer segíti az érettségizők és nyelvvizsgázók felkészülését

Célzottabb és hatékonyabb tanulási lehetőségeket kínál az Idegennyelvi Felkészítő Modul

A csemegeszőlő lehet a klímaváltozás egyik nyertese

A csemegeszőlő iránti piaci kereslet is indokolja a hazai termesztés fejlesztését.

Késedelmes fizetés: Nagy-Britaniában is érződik a nagyok erőfölénye

A brit Üzleti és Kereskedelmi Minisztérium (Department for Business...

Német autógyártók: kínzó a kínai e-autókra való átállás és a kereskedelmi háború

A BMW AG és a Mercedes-Benz Group AG negyedéves...

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja