Kezdőlap Tőzsde BÉT - Nőtt a forgalom, csökkent a BUX januárban
No menu items!

BÉT – Nőtt a forgalom, csökkent a BUX januárban

A Budapesti Értéktőzsde januári 252,4 milliárd forintos összesített kereskedési értéke meghaladta a megelőző hónap 229,8 milliárd forintos forgalmát, és az egy évvel korábban elért 231,5 milliárd forintot is.

A januári összesítés szerint a 11,5 milliárd forintos napi átlagos forgalom elmaradt a decemberi 13,5 milliárd forintos átlagtól, de magasabb a tavaly januári 10,5 milliárd forintnál.

A tőzsdeindex 46 082 pontról 43 072 pontig mérséklődve 7 százalékkal csökkent.

A német feldolgozóipar válsága ronthatta volna a befektetők hangulatát, de a magyar gazdaság továbbra is eredményes – írták.

A legnagyobb visszaesést a Mol érte el, árfolyama 12,5 százalékos csökkenéssel 2580 forinton zárta a januárt. A forgalomból ugyanakkor 54,7 százalékkal részesült. Az OTP forgalma 19,6 százalék volt a teljes forgalomból, 14 120 forintos árfolyama 8,5 százalékkal kevesebb, mint egy hónapja. A Richter 18,8 százaléknyi forgalomnál 1,9 százalékos, a Magyar Telekom 1,7 százaléknyi forgalomnál 1,8 százalékos növekedést ért el. Árfolyamuk 6540 forintra, illetve 454 forintra emelkedett.

A kisebb forgalmú papírok közül az Akko Invest pozitív árfolyamiránnyal indított. Az áresések között kétszámjegyűek is voltak, az Opus Global 282,4 forintig, a 4iG 582 forintig korrigált.

A befektetési szolgáltatók forgalmi versenye januárban szoros volt. A Wood & Company 126,2 milliárd forintos duplikált forgalommal nyert, majd 118,6 milliárd forinttal az Erste, és 104,7 milliárd forinttal a Concorde következett.

Rezsicsökkentés a cégautóhasználatban. NAV, a GDPR, ESG, NAIH megfelelés a gyakorlatban. A hagyományos, a hibrid és az elektromos autók erőssége és gyengéje? Ezt is megtudhatja AzÜzlet hagyományos Cégautó és flotttakonferenciáján.

2023 május 30. Airport Hotel Budapest **** superior

További információ és jelentkezés »»

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mégsem tarolnak a villanyautók? Itt az e-autók alternatívája, a szintetikus e-benzin

Az európai autózás korábban elrendeltnek tekintett jövőképét nagyban átalakíthatja, hogy 2035-től az Európai Unióban mégsem csak elektromos hajtású személyautókat lehet majd forgalomba hozni. A hagyományos, belső égésű autók is piacra kerülhetnek, ha abban klímasemleges üzemanyagot használnak. Dr. Zöldy Máté, a (BME) Innovatív Járműtechnológiák Kutatócsoportjának vezetője ezzel kapcsolatban kifejtette: a technológia alapja már rendelkezésre áll, de a végleges e-benzin 5-8 év múlva várható.

SPAR-főnök: júniustól lassul az árdrágulás, a kötelező akciózás a gyártókkal összefogva lenne jó

Miközben a SPAR kiemelt feladatának tartja, hogy a hivatalos inflációs szint alatt tartsa az árait, arra is hangsúlyt fektet, hogy a fogyasztók számára transzparenssé tegye: kereskedelmi cégként ők nem okozói, hanem az elszenvedői az elmúlt időszak elszabadult árnövekedésének – fejti ki Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. elnök-ügyvezető igazgatója.

Elon Musk cége elkezdheti az agyimplantátumok tesztelését embereken

Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztő Neuralink cége bejelentette, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte az emberekkel végzett klinikai vizsgálataik elindítását - írja a Guardian online kiadása.

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.