Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Bizalomhiány. Cégvezetők a gazdasági növekedésről
No menu items!

Bizalomhiány. Cégvezetők a gazdasági növekedésről

Szinte minden országban csökkent a globális gazdasági növekedésbe vetett bizalom, az óvatosság a meghatározó a PwC globális felmérése szerint, amelynek eredményeit a davosi Világgazdasági Fórumon mutatják be. 

A 2018 szeptembere és októbere között 91 országban, 1378 vezérigazgatóval készítettek interjút. Az üzleti vezetők közel 30 százaléka – ez hatszorosa az előző évi 5 százaléknak – úgy véli, hogy a globális gazdasági növekedés a következő 12 hónapban csökken, ami a pesszimizmus rekord mértékű növekedését mutatja.

Az eredmény éles ellentétben áll azzal, hogy tavaly a globális gazdasági növekedési kilátásokat optimistán megítélő válaszadók aránya a megelőző évhez képest rekord mértékben, 29 százalékról 57 százalékra nőtt.

Azonban nincs minden veszve, a válaszadók 42 százaléka ugyanis továbbra is bízik a gazdasági kilátások javulásában, bár ez a 2018-as 57 százalékhoz képest jelentős csökkenés – állapítják meg.

Összességében úgy látják, hogy a vezérigazgatók globális gazdasági növekedéssel kapcsolatos véleménye idén megosztottabb, de alapvetően borúlátó tendenciát mutat. A legjelentősebb változás az észak-amerikai vezérigazgatók körében volt, ahol az optimizmus a 2018-as 63 százalékról 37 százalékra esett vissza, vélhetően a fiskális ösztönzők elmaradása és a kereskedelmi feszültségek miatt. A Közel-Keleten is jelentősen, 52 százalékról 28 százalékra apadt a bizalom a regionális gazdasági bizonytalanság növekedése miatt.

A vezérigazgatói optimizmus csökkenése saját országuk határain túl is hatást gyakorolt a növekedési tervekre.

Az Egyesült Államok a válaszadók 27 százaléka szerint ha szűken is, de tartja pozícióját mint a növekedés szempontjából legfontosabb piac, ami a 2018-as 46 százalékhoz képest jelentős visszaesés.

A második legvonzóbb piac, Kína népszerűsége is csökkent, a 2018-as 33 százalékról 24 százalékra. Idén összességében India a lista favoritja, nemrég a leggyorsabban növekvő nagy gazdaságként túlszárnyalta Kínát.

“A vezérigazgatók globális gazdaságról alkotott véleménye tükrözi a főbb gazdasági kilátásokat, amelyek 2019-re nem túl optimisták. A kereskedelmi feszültségek és a protekcionizmus fokozódásával gyengül a bizalom” – idézi Bob Moritzot, a PwC globális vezérigazgatóját a közlemény.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.