Kezdőlap Hírek Bölcsődei támogatás - havi 40 ezer forint pályázható
No menu items!

Bölcsődei támogatás – havi 40 ezer forint pályázható

Illusztráció: MTI/Beliczay László

Továbbra is igényelhető a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiaci visszatérésének elősegítésére – közölte a Magyar Államkincstár.

A támogatásra azok a szülők pályázhatnak, akik 20 hetesnél idősebb kisgyermeket nevelnek, gyermekük után családtámogatásban részesültek, nem önkormányzati bölcsődei ellátást biztosító intézményben helyezik el 3 év alatti gyermeküket, valamint a támogatás igénylését követően kezdenek újra dolgozni.

A támogatás a bölcsődében elhelyezett kisgyermekek személyi térítési díjára vehető igénybe maximum havi 40 ezer forintos összeghatárig.

A kincstár havonta utalja a bölcsődei támogatást számla ellenében, a gyermek óvodai nevelésének megkezdéséig.

A MÁK eddig több mint 700 millió forintot folyósított erre a célra a családoknak, és több mint 3800 szülő pályázata kapott pozitív elbírálást.

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) a Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása című projekt a konvergencia régióban 3 milliárd forint, a közép-magyarországi régióban további csaknem 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból, a Széchenyi 2020 programban valósul meg, az Európai Unió támogatásával – közölte az államkincstár.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,