A GINOP Plusz vállalkozásfejlesztést szolgáló prioritása keretében az NGM a lehető legrövidebb időn belül ki fogja írni a pályázatokat a mikro-, kis- és középvállalkozások számára.
A vállalkozás értékesítési nettó árbevétele 2022-ben 4,58 milliárd forint volt, szemben az előző évi 3,36 milliárddal. Adózott eredménye ez idő alatt 93,45 millióról 203,58 millió forintra nőtt.
Uniós pályázat segítségével több mint 2,5 milliárd forint értékű energiahatékonysági fejlesztést hajtott végre a napelemes kiserőművek fejlesztésével, kivitelezésével és karbantartásával foglalkozó Solaris EPC Kft. Mátészalkán
Továbbra is igényelhető a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiaci visszatérésének elősegítésére - közölte a Magyar Államkincstár.
Huszonkét jelentős növekedési potenciállal rendelkező vállalkozás összesen közel 7 milliárd forint fejlesztési támogatásban részesült a Magyar multi programban, az Európai Unió támogatásával.
Az elmúlt öt évben kétszeresére nőtt az informatikusok iránti kereslet Magyarországon: a munkáltatók 44 ezer digitális szakembert vehetnének fel a következő két évben, ha nem kellene számolniuk az évről évre növekvő szakemberhiánnyal. 2015-ben ez a szám még csak 22 ezer volt.
A vállalkozások gyorsan és egyszerűen értesülhetnek az aktuális pályázatokról a Pénzügyminisztérium első mobilalkalmazása, a GINApp használatával - jelentette be a pénzügyminiszter.
A kormány 420 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a gazdaságvédelmi intézkedésekhez a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból - közölte Varga Mihály.
Megvannak a győztesek az idei év két legnagyobb keretösszegű kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatán. Mintegy 85 milliárd forintról született döntés - jelentette be Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
Feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti a cégek versenyképességének javítását a "Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása" című pályázat, amely 2 milliárd forintos keretösszeggel indul.
Tetőcserépgyárat épít a Terrán építőipari nagyvállalat kunszentmiklósi gyáregysége mellett. A mintegy 2 milliárd forint összegű beruházást a magyar állam több mint 480 millió forinttal támogatja.
A programok sikeres megvalósítása eredményeként mintegy 5200 fiatal és 2600 30 év feletti álláskereső nyer majd el támogatást az újonnan alapított vállalkozás indításához és az első éves működéséhez.
A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.
A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.
A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.
A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.
2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek