Kezdőlap Turizmus Budapest Airport: havonta több mint egymillió utas
No menu items!

Budapest Airport: havonta több mint egymillió utas

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret használó utasok száma 2019-ben szinte minden hónapban több mint egymillió volt, tavaly 16,2 millió utas fordult meg a repülőtéren, az ázsiai irányok fejlődése is rekordot döntött.

2019-ben 8,8 százalékkal nőtt az utasforgalom az előző évvel összehasonlítva; az elmúlt 5 évben 64 százalékos volt a növekedés, így a budapesti repülőtér Kelet-Közép-Európa egyik leggyorsabban fejlődő légikikötője – közölte a Budapest Airport Zrt.

A repülőteret használó utasok száma 2019-ben szinte minden hónapban több mint egymillió volt, az utasszám a legforgalmasabb időszakban – júliusban, augusztusban és szeptemberben – meghaladta a másfél milliót.

Az utasforgalomnál mérsékeltebben nőtt a fel- és leszállások száma, ami elérte a 122 814-et, az eddigi csúcs 2006-ban 127 ezer volt.

A legnépszerűbb útvonalak listáját változatlanul London vezeti: minden kilencedik ferihegyi utas Budapest és az angol főváros között utazott.

Érkezési oldal

A budapesti légikikötőből tavaly 49 légitársaság segítségével 49 ország 135 városába, összesen 153 repülőtérre lehetett eljutni közvetlenül. A tavalyi év a tengerentúli légiösszeköttetések terén az ázsiai desztinációkat erősítette, 50 százalékkal növelve a Budapest-Ázsia között elérhető ülőhelyek számát. Új járat indult Sanghaj, Szöul, Csengtu, Csungking és Sanya irányába is. A tengerentúli, hosszú távú járatokon több mint egymillió ülőhely volt elérhető Budapestről 2019-ben.

A Budapest Airport 2019-ben 135 521 tonna légi teherárut kezelt, az idéntől működő, 16 milliárd forintból megépült BUD Cargo City révén a repülőtér teljes cargo kapacitása évi 150 000 tonnáról 250 000 tonnára emelkedik.

Az egy utasra jutó szén-dioxid kibocsátás közel 20 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Ez részben a repülőtér-üzemeltető fenntarthatósági és energiaracionalizálási törekvéseinek köszönhető, részben az egyre környezettudatosabb, modern repülőgépek elterjedésének – írták.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 559 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júliusban a kivitel volumene 3,2 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az aktívum 559 millió euró volt, az egyenleg 1,9 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest.

Október elején rendezik a 27. Erdők Hetét

Országszerte több mint száz programmal várják az erdészetek a fák világa iránt érdeklődőket 2023. október 2-8. között, a hagyományos Erdők Hetén. 

Elindult a Wizz Air első járata Budapestről Koppenhágába

A Wizz Air elindította első közvetlen koppenhágai járatát Budapestről.

A heti várható: Az ipari termelésről, a kiskereskedelmi forgalomról és a szálláshelyekről is lesznek adatok

Kedden jelenik meg a kormányzati szektor második negyedévi egyenlege.

Hírek

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest