Kezdőlap Turizmus Bükki Kör a Barlangfürdő leégéséről -  Miskolc turisztikai kínálata várja a látogatókat
No menu items!

Bükki Kör a Barlangfürdő leégéséről –  Miskolc turisztikai kínálata várja a látogatókat

Fotó: Bozsó Gyula

A Barlangfürdő leégése a Miskolc turizmusért dolgozókat is sokkolta, hiszen a fürdő nemcsak a város egyik legvonzóbb attrakciója, hanem számos szakember munkahelye is, nem utolsó sorban pedig egy természeti érték egyedi ökoszisztémával.

Mindemellett azonban a Bükki Kör arra hívja fel a figyelmet, hogy a város sokszínű turisztikai kínálata magas színvonalú szolgáltatásokkal, egyedi, kiváló ár-érték arányú programlehetőségekkel a fürdő újjáépítése alatt is hívja, várja a vendégeket. Ugyan a fürdő jelentős vendégkört vonzott Magyarországról és a környező országokból is, azonban szerencsére nem ez az egyedüli, ami miatt érdemes Miskolcra látogatni, így a turisztikai vállalkozók összefogásával nem kell attól tartani, hogy jelentős vendégforgalom csökkenés lesz a városban.

Miskolc Magyarország legfantasztikusabb helye, ahová minden évszakban érdemes ellátogatni. Miközben a belváros szívében, az Avason egyre több borturisztikai program várja az oda érkezőket, a felújított kilátó pedig csodás panorámát kínál, a belvárosban a modern, interaktív, több órás programot kínáló Pannon-tenger Múzeum, a miskolci színészet történetét felölelő, a ország egyik legszívhezszólóbb kiállításával rendelkező  színészmúzeum és a különleges tárlatokat kínáló Miskolci Galéria várja a látogatókat. Esténként Magyarország első kőszínháza, a több mint 200 éves Miskolci Nemzeti Színház kápráztatja el a közönséget, aki pedig gasztronómiai programra vágyik, a Bükki Kör tagjainál biztos, hogy helyi alapanyagokra építő, egyedi és magas minőségű gasztronómiai kínálatot talál. Már csak ezért is érdemes Miskolcra látogatni – s még nem beszéltünk a néhány éve átadott miskolctapolcai Ellipsum élményfürdőről, amely további élményeket kínál kicsiknek és idősebbeknek egyaránt.

Sokan mondják, hogy Lillafüred (amely szintén Miskolc része) Magyarország legromantikusabb, legszebb helye – s nem tévednek. A Palotaszálló, a mellette lévő Függőkert és a Hámori-tó önmagában is több napos program tud lenni – ha pedig felfedezzük a Szent István cseppkőbarlangot, az Anna mésztufa barlangot, amely Európán belül is ritka látványt nyújt, valamint a Szeleta ősember-barlangot, máris nem elég még egy hosszú hétvége sem. Érdemes felkapaszkodni a Zsófia-kilátóhoz, illetve kipróbálni a lillafüredi libegőt is – aki pedig meg szeretne ismerkedni a Palotaszállóval, érdemes a szálloda által kínált lehetőségek valamelyikét is igénybe venni (pl. vezetett túra, okostelefonos házfelfedezés). A térség vaskultúrája a Kohászati Múzeumban, valamint a kisvasúttal megközelíthető Őskohónál ismerhető meg, a Pele-lakban pedig azt is megtudhatjuk, hogyan töltötte az idejét Herman Ottó, amikor épp Lillafüredre vonult el dolgozni, pihenni.

Miskolc az elmúlt időszakban többszörösen bizonyította, hogy az erdő finom. A Bükk ölelésében lévő településen most már többféle program is várja azokat, akik szeretnék megismerni ezt a páratlan gasztronómiai kínálatot – a Szeleta-park Látogatóközpont és a Palotaszálló által kínált kisvonatos ehető erdő túrák mellett a Bükki kör tagjai által kínált ehető erdő vacsorák is egyedi, különleges programot kínálnak a Miskolcra látogatóknak.

Az Avas mellett egyéb lenyűgöző pinceprogramokat is kínál a város – Miskolctapolcáról akár gyalogtúra keretében is érdemes ellátogatni például a Görömbölyi Pincesorra, ahol nemcsak jó borok, hanem egy egyedülálló, sokszor a középkort idéző egyedi látványt nyújtó földalatti világ is várja a látogatókat.

Miskolc azok számára is ideális, akik szeretnék felfedezni a környéket – a Bükki Csillagda, az Edelényi Kastélysziget, a világörökségi Tokaj-Hegyalja és a szintén világörökségi Aggteleki cseppkőbarlang is csak egy karnyújtásnyira van a várostól, ami tovább színesíti a programok körét.

A Bükki Kör tagjai bíznak abban, hogy széleskörű összefogással, minőségi szolgáltatásokkal a Miskolcra érkező vendégek a Barlangfürdő újjáépítésének időszakában sem éreznek majd hiányt, ha Miskolcra látogatnak – egyben mindenben támogatják Miskolc önkormányzatát abban, hogy minél hamarabb új, még magasabb színvonalú szolgáltatásokkal nyithasson újra a Barlangfürdő.

Fotók: Bozsó Gyula

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az EKB 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette a három irányadó eurókamat szintjét.

Új támogatások segítik a dinamikusan fejlődő magyar húsmarhatartást

Az állattenyésztő ágazatok közül az elmúlt 25 évben a legnagyobb bővülést a húsmarha szektor produkálta. Az elmúlt időszakban a tenyészállatok iránt is kiemelkedő a kereslet – mondta Farkas Sándor miniszterhelyettes, a Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének tagegyesületei és a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézet „Húsmarhatenyésztési Tanácskozás” című szakmai rendezvényén, csütörtökön, Gödöllőn.

Megjöttek a számok, több ezren már az első hónapban felvették a munkáshitelt

A tavalyi csúcsdöntések után erős maradt a lakosság hitelfelvétele 2025 elején is, ráadásul már nemcsak a lakáshitelt és a személyi kölcsönt vitték az igénylők, hanem több mint kétezer fiatal az új munkáshitelre is szinte azonnal lecsapott.

Megugrott az érdeklődés az állami támogatású konyhafelújítás iránt

Újabb rekordot döntött Magyarország legtöbb konyhabútort bemutató eseménye

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.