Hirdetés
Kezdőlap Autó Casco. Tíz százalékos drágulás egy év alatt
No menu items!

Casco. Tíz százalékos drágulás egy év alatt

Az autósok 2020-ban átlagosan 106 100 forint éves díjért kötöttek teljes körű casco biztosítást. Ez 10 százalékkal haladja meg az előző év 96 400 forintos átlagát – közölte a Netrisk.hu biztosításközvetítő portál.

A portál statisztikái azt mutatják, hogy miközben tavaly az új casco szerződéseket átlagosan csaknem 120 ezer forintos éves díjra kötötték, addig a már meglévő szerződések évfordulós váltásakor átlagosan 96 ezer forintért találtak új biztosítót az ügyfelek.

Ennek az egyik oka az, hogy az évfordulós váltásnál az érintett ügyfelek általában több kármentes évvel rendelkeznek, ami nagyobb kedvezményre jogosítja őket. Másrészt pedig azzal magyarázható, hogy az évfordulós váltók eleve céltudatosabban igyekeznek a legkedvezőbb díjú termékek közül választani.

Marschalek Péter, a Netrisk.hu kereskedelmi igazgatója elmondta: bár a gépjárműforgalom időszakos visszaesése átmenetileg a káresetek számát is csökkentette, ez csak tompítani tudta a díjak emelkedését, ugyanis az autók helyreállítási költsége továbbra is lendületesen emelkedik.

Az euróárfolyam magasba lökte az alkatrészek árát, a bérszintek általános emelkedésével párhuzamosan pedig a szervizek is folyamatosan emelkedő rezsióradíjakat számolnak fel a biztosítók felé.

Az autók egyre korszerűbb műszaki megoldásai és a gazdagabb szériafelszereltség szintén felfelé téríti a biztosítás átlagdíjának mértékét – tette hozzá a kereskedelmi igazgató. Kiemelte ugyanakkor, hogy tudatosan kiválasztott díjcsökkentő paraméterekkel a cascodíj akár 20 százaléknál is nagyobb mértékben mérsékelhető.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mi kell a versenyképességi fordulathoz? Pénz

Az intézkedés kereskedelmi hidegháborúhoz vezet, ezért a kivetett vámok hosszú távon is negatívan hatnak majd az unió gazdaságára és versenyképességére

Idén 60 ezerrel kevesebben ajánlották fel az SZJA 1%-át

A civilszervezeteknek kulcsszerepük van abban, miként kommunikálják céljaikat és eredményeiket az adózók felé.

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

29. Tojás Világnap: a tojástermelők és a fogyasztók közös ünnepe

Elmondta, hogy a Tojásszövetségnek 150 tagja van, akik a hazai regisztrált termelés 90%-át adják volumenben.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

400 forint fölött az euró

A forint árfolyamát részben a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok, geopolitikai fejlemények befolyásolják.