Kezdőlap Címkék 2020 első félév

2020 első félév

OECD: felére estek a közvetlen külföldi beruházások

Az első félévben 50 százalékkal csökkentek a közvetlen külföldi beruházások (FDI) a világon a tavalyi utolsó hat hónaphoz képest. A visszaesés az első negyedévben 41 százalék, a második negyedévben 39 százalék volt negyedéves szinten - áll az OECD jelentésében.

Az MNB a forintgyengülés egyik nyertese

Az első félévben a Magyar Nemzeti Banknak 217,2 milliárd forint nyeresége keletkezett, 164,5 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál. Ehhez a devizaárfolyam változásából származó nyereség 206,6 milliárd forint volt - áll a jegybank jelentésében.

Államháztartás. Öt százalék fölé nőtt a GDP-arányos hiány

A kormányzati szektor hiánya 986 milliárd forint, a GDP 9,1 százaléka volt a második negyedévben, ezzel az első féléves hiány 1219 milliárd forintra, a GDP 5,3 százalékára nőtt az első negyedévi 1,9 százalékról - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Otthonteremtés. Megduplázódtak a csok-kifizetések

A koronavírus-járvány ellenére az első félévben családi otthonteremtési kedvezmény formájában több mint 63 milliárd forinttal támogatta az állam a családokat - közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Harmadával nőtt a vezető kereskedelmi bankok bevétele

Nyolc éve a legmagasabb szintre nőtt a világ tizenkét legnagyobb kereskedelmi bankjának bevétele az első félévben, amikor valamennyi működési területükön javultak a mutatóik.

KSH: a nettó átlagkereset 262 ezer forintra nőtt

Az első félévben a bruttó átlagkereset 395 ezer forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 600 forint volt. Mindkettő 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette a KSH.

Ipar. Közel 13 százalékos visszaesés az első félévben

Az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal maradt el júniusban az egy évvel korábbitól, az első hat hónapban pedig 12,8 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Ötödével estek vissza a közbeszerzések

Az első hat hónapban 1346 milliárd forint értékben 3746 közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon. A koronavírus-járvány miatt a közbeszerzések száma körülbelül a negyedével, az értéke közel az ötödével maradt el a tavaly első félévitől - közölte a Közbeszerzési Hatóság.

Egy év alatt hétezer magyar cég tűnt el

Másfél százalékkal csökkent a cégek, 14,7 százalékkal a cégalapítások száma, miközben közel 40 százalékkal nőtt a végelszámolásoké az első felében az egy évvel korábbiakhoz képest - közölte a Bisnode.

KSH: a koronavírus letörte a lakásépítési kedvet

Az első félévben 8697 új lakás épült, 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor az építendő lakások száma 12 475 volt, 32 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: a járvány ellenére csökkent a természetes fogyás

Csökkent a természetes fogyás mértéke az első hat hónapban, miután 5,5 százalékkal több gyerek született és 5,5 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.