Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Egy év alatt hétezer magyar cég tűnt el
No menu items!

Egy év alatt hétezer magyar cég tűnt el

Másfél százalékkal csökkent a cégek, 14,7 százalékkal a cégalapítások száma, miközben közel 40 százalékkal nőtt a végelszámolásoké az első felében az egy évvel korábbiakhoz képest – közölte a Bisnode.

2019 első félévéhez képest 14,7 százalékkal kevesebb, összesen 12 743 új vállalkozás jött létre, amely több mint kétezerrel marad el az előző évi adatokhoz képest.

Eközben felszámoltak 2352, kényszertöröltek 9344, végelszámolás alá vettek 7041 vállalkozást, 12 pedig csődbe ment, így a tavalyi hasonló időszakhoz képest 7272-vel kevesebb cég működött 2020 első félévének végén Magyarországon a Bisnode cégcsoport adatai szerint.

Bár negyedével esett a kényszertörlések, és 3 százalékkal a megszűnt cégek száma az előző év hasonló időszakához képest, de a cégek számának csökkenését ez nem befolyásolta – tették hozzá.

A Bisnode adataiból az is kiderül, hogy az iparágakat tekintve csak néhány olyan volt, ahol nőtt a működő vállalkozások száma: az építőipar, a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás, valamint a kommunális tevékenység (villamosenergia, gáz, gőzellátás, légkondicionálás, víz, szennyvíz, hulladék).

A legtöbb új vállalkozást az építőipar területén alapították, de az idei 2600-as érték 416-tal elmarad a tavalyitól. Ezer fölött volt az új vállalkozások száma még a kiskereskedelem (kivéve a gépjármű, motorkerékpár), illetve a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatában, de tavalyhoz képest mindkét területen kevesebb vállalkozás működött idén június végéig.

A megszűnő cégek számát tekintve az első helyen a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység területe áll, 2887-tel, a második az építőipar 2014, a harmadikon pedig a nagykereskedelem (kivéve: gépjármű, motorkerékpár) 1960-nal.

A legtöbb felszámolás, 452 az építőiparban indult, amely 4 százalékkal magasabb, mint tavaly, de az ágazatok túlnyomó részében inkább kevesebb ilyen indult idén.

Kényszertörlésekből is az építőiparban indult a legtöbb, számuk meghaladta az 1500-at.

Szinte minden ágazatban nőtt a végelszámolások száma, a legtöbbet a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység területén indították, több mint 1800-at. Csődből eleve kevés volt, a legtöbbet, hármat a nagykereskedelem területén regisztrálta a Bisnode.

A legtöbb cég 2020 első két negyedévében Budapesten működött, összesen 187 086, a második helyen pedig Pest megye áll 75 671 vállalkozással, ezeket Bács-Kiskun megye követte 18 773 céggel.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.