Kezdőlap Címkék Agrár Széchenyi Kártya

Agrár Széchenyi Kártya

A legversenyképesebb ágazatok között a baromfiágazat

Közvetlen és nemzeti támogatásokkal, állatjóléti támogatásokkal, átmeneti támogatásokkal, valamint a vidékfejlesztési programokból származó támogatásokkal segítjük a baromfiágazatot.

Elérhető az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+

Az agrárágazat gazdasági nehézségeinek enyhítésére a kormány egy új, többlettámogatott Agrár Széchenyi Kártya konstrukció létrehozásáról döntött; az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+ folyószámlahitel a kiemelt állami támogatásnak köszönhetően most 5 százalékos nettó kamattal, maximum 100 millió forint összegben, 1, 2 vagy 3 évre igényelhető.

A Széchenyi Kártya Programon keresztül rendkívül kedvező, kamattámogatott hiteleket kapnak a gazdák

Az agrárium a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben különösen fontos ágazat mind nemzetgazdasági, mind pedig élelmiszerbiztonsági szempontból, ráadásul kiemelkedő szerepet tölt be a szankciós élelmiszerinfláció leküzdésében, így a családok megvédésében is - szögezte le csütörtöki közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási program indul

Megjelent a rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási program szabályozása. Az aszályveszélyhelyzeti operatív törzs döntésének megfelelően rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási program indul az állattartók és az aszály következtében kárt...

Októberben indul a Feldolgozóipari kkv energiaköltség és beruházás támogatási program

A munkahelyek megőrzése érdekében a kormány elindítja októberben, célzottan az energiaintenzív kis- és közepes vállalkozások számára a Feldolgozóipari kkv energiaköltség- és beruházástámogatási programot...

Széchenyi Kártya GO! – Ötféle kedvezményes hitel az újraindításhoz

Július elsejétől öt új, a hazai vállalkozások újraindítását segítő hitel igényelhető a Széchenyi Kártya Programban. Széchenyi Kártya GO! - részletek

Agrár Széchenyi Kártya – duplájára emelt hitelkeret

Az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel eddigi 100 millió forint maximális keretét 200 millió forintra emelték az idén - jelentették be az Agrárminisztérium és a kártyát kibocsátó Kavosz Zrt. közös sajtótájékoztatóján.

Nagy István: idén 19 milliárd jut az agrárkárok enyhítésére

A gazdálkodók eddig 166 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt és 82 ezer hektáron tavaszi fagykárt, ezért a Kárenyhítési Alapban idén 18-19 milliárd forintot különít el a kormány - mondta az agrárminiszter.

Ingyenhitel a mezőgazdaságnak

Az agrárvállalkozások teljesen kamat-, költség- és díjmentes Agrár Széchenyi Kártyát igényelhetnek a koronavírus-járvány miatti gazdasági nehézségek leküzdésére.

Nagy István: kamatmentes hitel és járulékmentesség a gazdáknak

Június végéig mentesülnek a munkavállalóik bérei utáni közterhek megfizetése alól a díszkertészek, a bor- és szőlőtermelők, a pálinka-előállítók, a kisüzemi sörfőzdék és a vadgazdálkodási szolgáltatók. Az Agrár Széchenyi Folyószámla Hitel ingyenes lesz, a felvehető keret pedig megduplázódik  - közölte Nagy István agrárminiszter.

A Takarék csoport az agráriumra koncentrál

Teljes országos hálózatára kiterjeszti önálló agrárüzletágát a Takarék csoport, új termékeket és új kiszolgálási modellt is bevezet. A bankhálózat az eddigieknél is jobban szeretné a hazai agrárium bővülését és versenyképességét támogatni üzletpolitikájával.

Friss

Útimorzsák Azerbajdzsánból: szárnyal a „kék arany”

Az Oroszországgal és Iránnal szemben bevezetett nyugati gazdasági szankciók...

Felfoghatatlanul nagy bércsomaggal gazdagodott a Tesla vezér

Miután egy amerikai bíróság, a részvényesek elfogultságára hivatkozva, korábban...

200 milliárddal robbanthatnak a Zöld Alapok

Folytatódik a Nemzeti Tőkeholding (NTH) összesen 200 milliárd forint...

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring...

Hírek

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Gazdaság

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A pénzügyi vállalkozás – az MNB többszöri kötelezése,...

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra is felzárkózó pályán haladnak, sikeresen megőrizték pénzügyi stabilitásukat, miközben az inflációt is gyorsan sikerült a...

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed, szerdán változatlanul tartotta a kamatlábakat, miközben a kamatcsökkentés kezdetét legfeljebb decemberre tolta ki. Így a...