Kezdőlap Címkék állati termékek

állati termékek

Emelkedő agrárárak – nagyot drágult a burgonya és a tojás

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál. Ez 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: több mint 40 százalékkal drágultak a gabonafélék

Áprilisban 15,5 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára, mint egy évvel azelőtt. A növénytermesztési és kertészeti termékek árát a gabonafélék és az ipari növények árának emelkedése hajtotta fel, ezek 23,3 százalékkal drágultak tavaly április óta - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: több mint 10 százalékkal nőttek a mezőgazdasági árak

A mezőgazdasági termelői árak 13,0 százalékkal emelkedtek az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek 25,0 százalékkal drágultak, az élő állatok és állati termékek azonban 7,9 százalékkal olcsóbbak lettek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: gyorsult az áremelkedés a mezőgazdaságban

A növénytermesztési és kertészeti termékek 15,5 százalékos drágulása, valamint az élőállatok és állati termékek árának 6,2 százalékos csökkenése következtében tavaly novemberben a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára 7,2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Ezzel három hónap fékeződés után ismét gyorsult az éves áremelkedés üteme - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: ötszörösére drágult a zöldbab, olcsóbb lett a sertéshús

Májusban 3,3 százalékkal csökkent az élősertés felvásárlási ára az egy évvel korábbihoz képest, a zöldbabé viszont 536,6 százalékkal nőtt  - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal mezőgazdasági felvásárlási árakat összesítő adataiból.

Gyümölcsárak: kétszámjegyű drágulás

Áprilisban 12,8 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára, mint egy évvel korábban - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

Mezőgazdasági termelői árak: kétszámjegyű drágulás

Márciusban 10,3 százalékkal magasabbak voltak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel azelőtt. Az éves áremelkedés 4,2 százalékponttal nagyobb volt a februárinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: fékezett a zöldségfélék drágulása

A növénytermesztési termékek éves áremelkedése májusban 3,5 százalékosra mérséklődött, az élőállatok és állati termékek drágulása viszont 10,8 százalékosra emelkedett. Összességében a mezőgazdasági felvásárlási árak átlagosan 6,0 százalékkal voltak magasabbak a tavaly májusiaknál.

Rég látott áremelkedés – duplájára drágult a vöröshagyma

A januári 8,3 százalék után februárban 7,7 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára, mint egy évvel azelőtt, így az első két hónap átlagában 8,0 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelői ára.

KSH: nagyot drágult a burgonya és a vöröshagyma decemberben

Tavaly a mezőgazdasági termelői árak 2,7 százalékkal, a ráfordítási árak pedig 4,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. 2018-ban a növényi termékek ára 5,8 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké viszont 2,2 százalékkal mérséklődött.

Friss

Kamatdöntés – Virág Barnabás: normalizálódott a kamatkörnyezet

A döntést követően a 13 százalékos alapkamat válik az effektív jegybanki kamattá.

Egyedi céges hírek segítették a növekedést a BÉT-en

A Mol esetében negatívan hatott, hogy az Erste és a Citi is vételről tartásra módosította az ajánlását.

Klemm Balázs, a generációépítő menedzser

Klemm Balázs a Hotel&More független szállodaüzemeltető tulajdonosa a turizmust, a végveszély szélére sodró Covid, majd az energiaárrobbanás időszakában, a gyakorlatban mutathatta be fiának, Krisztiánnak, mit is jelent erős ellenszélben hajózni.

Kamatdöntés – MNB: októbertől kivezetik az egynapos gyorstendert

A monetáris tanács keddi döntésével összezárta az egynapos betéti gyorstender kamatát és az alapkamatot 13 százalékon, szerdától a jegybanki alapkamat az MNB effektív kamata, októbertől kivezetik az egynapos betéti gyorstendert.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.