Hirdetés
Kezdőlap Agrár KSH: nagyot drágult a burgonya és a vöröshagyma decemberben
No menu items!

KSH: nagyot drágult a burgonya és a vöröshagyma decemberben

Tavaly a mezőgazdasági termelői árak 2,7 százalékkal, a ráfordítási árak pedig 4,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. 2018-ban a növényi termékek ára 5,8 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké viszont 2,2 százalékkal mérséklődött – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Decemberben 5,8 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak 2017 azonos időszakához képest, amit a növényi termékek árának 10,2 százalékos emelkedése, illetve az élő állatok és állati termékek árának 1,5 százalékos csökkenése eredményezett.

Tavaly decemberben a gabonafélék ára 14 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 23, a kukoricáé 6,3 százalékkal.

A gyümölcsök ára 15 százalékkal mérséklődött, ezen belül az alma ára számottevően, 27 százalékkal csökkent 2017 decemberéhez képest.

A burgonya ára 44, a zöldségféléké 30, a paradicsomé 22 százalékkal nőtt tavaly decemberben, a vöröshagymáé pedig majdnem duplájára emelkedett.

Decemberben az élő állatok ára összességében nem változott, ezen belül a sertésé 1,2 százalékkal alacsonyabb, a baromfié viszont 1,3 százalékkal magasabb lett.

2018-ban a zöldségfélék ára 16 százalékkal magasabb, a gyümölcsöké 14 százalékkal alacsonyabb lett 2017-hez viszonyítva.

Tavaly a burgonya ára 17 százalékkal emelkedett, a tej 0,7, a tojás 2,4 százalékkal drágult 2017-hez képest. 2018-ban a vágósertés ára 10 százalékkal visszaesett.

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 4,8 százalékkal magasabbak voltak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 4,6 és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 5,7 százalékos növekedéséből adódott. Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke 98,0 százalék volt.

A takarmányok ára 5,7, ezen belül az egyszerű takarmányok ára 7,1, a keveréktakarmányoké pedig 4,8 százalékkal nőtt.

A műtrágyaárak éves szinten 3,7 százalékkal emelkedtek, ami az egyszerű műtrágya árának 2,9, illetve az összetett műtrágya árának 5,1 százalékos növekedéséből adódott. A negyedik negyedévben több mint 14 százalékkal nőttek a műtrágyaárak az előző negyedévhez képest, ám így is elmaradtak a 2015-ös árszinttől – írta a KSH.

A növényvédő szerek 1,3, az állatgyógyászati készítmények 1,4 százalékkal drágultak.

Az energia és a kenőanyagok ára 7,4, ezen belül az üzemanyagoké 10,7 százalékkal magasabb lett.

A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások ára 9,4, a gépberuházásoké 3,7 százalékkal emelkedett.

(MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Enyhe emelkedés várható nyitásban

A nemzetközi befektetői hangulat mérsékelten pozitív, így nyitásban kismértékű emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén.

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

Az árbevételt a lehető legjobban maximalizálni kell ahhoz, hogy minél nagyobb eséllyel jussunk minél több támogatási forráshoz.

A zöldenergiára való áttérés az iparstratégia fontos pillére

Az ökoszisztéma-építésben, a gazdaság- és iparpolitikában több megújulás is várható az új iparstratégia mentén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.