Júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára sajtótájékoztatón.
A Belügyminisztérium (BM) 2023. júliustól egységesen 18 százalékos alapbéremelést javasol az ápolóknak, és emelni javasolja az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók bérét is.
Hétfőtől részlegesen feloldják a kórházi látogatási tilalmat - jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.
Nagy az érdeklődés a Nemzetpolitikai Államtitkárság által indított, külhoni magyar egészségügyi szakembereknek szóló februári online képzések iránt, amelyek a Bethesda Gyermekkórház és a Magyar Gyermekorvosok Társaságának szakmai irányításával valósulnak meg.
Csaknem másfél milliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázatot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az egészségügyi felsőoktatási alapképzésben részt vevő, nappali és levelező munkarendben tanuló hallgatóknak. Az ösztöndíjprogram célja, hogy minél több magasan képzett szakdolgozó kerüljön a magyar egészségügybe.
Összesen 480 millió forintnyi ösztöndíjban részesül 750 felsőfokú, ápolói, védőnői, illetve mentőtiszti alapképzésben résztvevő hallgató a kormány döntése alapján.
Jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a kormány inflációs adatok alapján hozott szerdai döntése nyomán. Emellett az ápolók, a központi közigazgatásban dolgozók, a bírók fizetése, illetve a minimálbér is emelkedni fog 2019-ben - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek