Hirdetés
Kezdőlap Edukáció Egészségügy. Ösztöndíjprogram hallgatóknak - pályázat
No menu items!

Egészségügy. Ösztöndíjprogram hallgatóknak – pályázat

Pályázatot hirdetett az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az egészségügyi felsőoktatási alapképzésben részt vevő, nappali és levelező munkarendben tanuló hallgatóknak, csaknem másfél milliárd forintos keretösszeggel. 

A részletekről Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára azt mondta, megnyílt a jelentkezési lehetőség, amellyel percenként tizenketten élnek.

Azok a hallgatók nyújthatják be az igényüket, akik legalább az első félévüket sikeresen befejezték. Ők nyertes pályázat esetén visszamenőleg a teljes tanévre megkapják az ösztöndíjat, összesen 640 ezer forintot – tette hozzá.

A sikeres egészségügyben jól képzett szakdolgozók kellenek – jelentette ki Horváth Ildikó.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy üdvözlik a kezdeményezést. Az ösztöndíjprogram segítségével mérsékelhető, sőt akár meg is oldható az ápolók, mentőtisztek, védőnők hiányának problémája – vélekedett.

Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának dékánja arról beszélt, hogy a pályázati kiírásnak gyakorlatilag mind a 3500 hallgatójuk megfelel.

Országszerte 10 ezernél is többen vesznek részt egészségtudományi képzésben – közölte.

Az elbírálás során előnyt élveznek majd az ápolónak, mentőtisztnek, védőnőnek tanulók, mivel ezek hiányszakmák, de a többi egészségtudományi területről ugyanúgy lehet pályázni – jelezte Nagy Zoltán Zsolt.

A kiírás azoknak szól, akik ápolónak, mentőtisztnek, védőnőnek, dietetikusnak, gyógytornász-fizioterapeutának, szülésznőnek, népegészségügyi ellenőrnek, dentálhigiénikusnak, egészségügyi szervezőnek vagy orvosi diagnosztikai analitikusnak tanulnak alapszakon.

Az ösztöndíj célja, hogy elősegítse a magasan képzett, hivatástudattal és megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakdolgozók utánpótlásának biztosítását, valamint motiválja az érintetteket a tartós elhelyezkedésre a magyarországi ellátórendszerben – emelték ki.

A pályázatok benyújtási határideje március 18-a.

A támogatást azok igényelhetik, akiknek a 2018/2019-es tanév első szemeszterének megkezdése előtt még legalább két félévük volt hátra a képzésükből, és akik sikeresen lezárták a 2018/2019-es tanév első szemeszterét.

A pályázóknak vállalniuk kell, hogy elvégzik a felsőoktatási alapképzést, és utána öt éven belül legalább két évig teljes munkaidőben magyarországi közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál dolgoznak a megszerzett szakképzettségnek megfelelő jogviszonyban – tették hozzá. /MTI/

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.