A német jegybank a nyári árvízben elázott sok millió eurónyi készpénz tisztításán dolgozik. A szennyeződések eltávolítása, majd az azonosítás után megsemmisítik a bankjegyeket. Mivégre akkor a munka? A Frankfurter Allgemeine Zeitung riportere erre a kérdésre is választ kapott a Bundesbank ’pénzmosó’ részlegénél.
További halálos áldozatokra bukkantak a múlt hét közepétől három napon át tartó heves esőzések nyomán kialakult özönvízszerű áradások miatt összeomlott házak romjai között Belgiumban. Több mint százhatvan embert eltűntként tartanak nyilván. Hollandiábanaz árvízveszély továbbra is fennáll.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Tisza és a Sajó áradása, illetve vízátfolyások miatt az autósoknak két alsóbbrendű útszakaszt kell elkerülniük - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
Homokzsákokkal védekeznek a Nógrád megyei Mátrakeresztesen, ahol egy kiáradt patak földcsuszamlást okozott. A víz lakóházakat közvetlenül nem veszélyeztet - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el újabb négy árvízvédelmi szakaszon a Közép-Tiszán, így már 504 kilométeren van nappali figyelőszolgálat - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig).
Két idős ember életét vesztette az olaszországi Velence városában, amelyet szerdára virradó éjszaka rekord magasságú tengervíz öntött el a heves esőzések nyomán.
A Hagibisz tájfun szeme Tokió környékén halad át. A legmagasabb kategóriába sorolt szupertájfun szombaton éri el a japán fővárost - mondta Tóth Tamás meteorológus.
Idén várhatóan több mint 10 milliárd forintért kötnek támogatott mezőgazdasági biztosítást a gazdálkodók, amely után 2019-ben mintegy 5 milliárd forint díjtámogatást vehetnek igénybe, a díjtámogatási kérelmet május 15-ig érdemes benyújtani - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Közel másfélmillió ember árvízi biztonsága javul a Tisza völgyében a most lezárult digitális vízgazdálkodási projektnek köszönhetően, amelynek keretében egy pontosabb árvízi előrejelzéseket készítő monitoring rendszer épült ki.
Mintegy 36 milliárd forint jut élőhelyek rekonstrukciójára a nemzeti park igazgatóságok révén a 2020-ig terjedő európai uniós pénzügyi időszakban, a Környezeti és energiahatékonysági operatív...
Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.
Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.
Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.
Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.
Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek