Kezdőlap Címkék Digitális telekommunikáció

digitális telekommunikáció

A technológiák csatája? Kína feljövőben, össztűz alatt – Üzlet és politika

„A telekommunikáció nemzetbiztonsági kérdés. Egy ország saját hálózat nélkül olyan, mint haderő nélkül” - mondta a Huawei alapítója 1994-ben az akkori kínai elnöknek. A gondolatot az USA is magáévá tette. Nemzetbiztonsági veszélyekre hivatkozva tiltotta meg a Huawei amerikai tevékenységét és harcol ellene a nemzetközi porondon. A Huawei a ’90-es évek kis mobiltelefongyártójából mára piacvezető világcég, az alapító Ren Zhengfei pedig milliárdos lett. Hogy áll a tech-csata Petrus Szabolcs cikke.

Bővítés. Budapesti IT-központjába toboroz a Nokia

Száznál is több informatikai szakembert vesz fel a Nokia a digitális telekommunikációs hálózatok fejlesztésével foglalkozó budapesti bázisára, az új IT Kompetencia Központba.

Friss

Felszámolja 3G hálózatát a Telekom – Mi a teendő?

Akik 3G-s szolgáltatási sávot használtak, át kell, hogy térjenek más sávra, vagyis készüléket is cserélhetnek, amennyibe a most használt nem alkalmas a 2G vagy a 4G üzemmódra. A Magyar Telekom ugyanis lekapcsolja a 3G-s hálózatát. Mit kell tennie?

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön. A befektetőket megnyugtatta az eszközvásárlási program kivezetéséről hozott döntésével a Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága.

Új elnök a Magyar Fürdőszövetség élén

Új elnököt választott a Magyar Fürdőszövetség: a tagság a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezetőjének, Kántás Zoltánnak szavazott bizalmat.

Egységes töltők – új uniós szabályozás jöhet

A fogyasztók érdekében és az elektromos hulladék felszámolása céljából az Európai Bizottság az elektronikus eszközök egységes töltésével kapcsolatos jogszabályt terjesztett elő.

Hírek

Felszámolja 3G hálózatát a Telekom – Mi a teendő?

Akik 3G-s szolgáltatási sávot használtak, át kell, hogy térjenek más sávra, vagyis készüléket is cserélhetnek, amennyibe a most használt nem alkalmas a 2G vagy a 4G üzemmódra. A Magyar Telekom ugyanis lekapcsolja a 3G-s hálózatát. Mit kell tennie?

Új elnök a Magyar Fürdőszövetség élén

Új elnököt választott a Magyar Fürdőszövetség: a tagság a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezetőjének, Kántás Zoltánnak szavazott bizalmat.

Egységes töltők – új uniós szabályozás jöhet

A fogyasztók érdekében és az elektromos hulladék felszámolása céljából az Európai Bizottság az elektronikus eszközök egységes töltésével kapcsolatos jogszabályt terjesztett elő.

Balaton Sound – népszavazás Zamárdiban: tripla pénzért jöhet újra a buli

Csaknem háromszoros bérleti és háromszoros rekultivációs díj fejében újra Zamárdiban lehet a Balaton Sound elektronikus zenei fesztivál - döntött a településen tartott helyi népszavazás.

Békés megye – rókavakcinázás. Ebzárlat és legeltetési tilalom jön

A rókák veszettség elleni repülőgépes vakcinázása miatt ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendeltek el október 2-22. között Békés megye közigazgatási területén.

Harc a klímaváltozás ellen – Jeff Bezos egymilliárd dollárt adományoz

Egymilliárd dollárt adományoz a klímaváltozás elleni harcra és fajmegőrzési programokra Jeff Bezos, az Amazon alapítója. Felajánlásához nyolc további magánalapítvány csatlakozott, adományaik összege eléri az ötmilliárd dollárt.

Hitelmoratórium. A törlesztés folytatására az adósok 36 százaléka képtelen

A hitelmoratóriumot igénybe vevők 36 százaléka még nem áll készen a hitele újbóli törlesztésére.

Hol a legolcsóbb az energia Európában? Árkörkép

A lakossági fogyasztók Magyarországon továbbra is a legkedvezőbb energiaárakkal számolhatnak az európai országok közül.

Gazdaság

Támogatott tartalom

Tőzsdézhetek úgy is, ha nem értünk hozzá 

Tőzsdézni úgy, hogy nincs meg hozzá a szükséges tudásunk vagy időnk? Erre is van lehetőségünk: tulajdonképpen „bérelhetünk” magunknak szakértőt. A privátbanki szolgáltatással nemcsak magasan képzett, akár helyettünk tőzsdéző szakember munkáját kapjuk meg, de olyan befektetési lehetőségeket is, amelyek csak rajta keresztül érhetőek el. (x)

Negyedszer is emelte az alapkamatot az MNB – változott a kamatfolyosó is

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 15 bázisponttal 1,65 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. A testület azonos mértékben emelte a kamatfolyosót is, 0,7 százalék és 2,60 százalék közé.

Londoni elemzők: még egy kamatemelés biztos az MNB részéről

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi monetáris szigorítási ciklusán belül egy kamatemelés még bizonyosra vehető.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom