Az Európai Unió Bírósága két ügyben is kimondta, hogy az európai vállalatok megtilthatják alkalmazottaiknak a muszlim nők hagyományos fejkendőjének, a hajat és a nyakat eltakaró hidzsábnak a viselését, amennyiben szükségesnek tartják, hogy az ügyfelek felé semlegesnek mutassák magukat vagy megelőzzék az esetleges társadalmi konfliktusokat.
Az Európai Unió bírósága a nemzetközi cégek perlését a velük szerződő vállalkozás országában is lehetővé tette a versenysértésből fakadó károk megtérítése érdekében - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Az Európai Unió Bírósága helybenhagyta a Messi védjegy bejegyezhetőségét azzal, hogy ítéletében elutasította az uniós védjegyhivatal (EUIPO) és egy spanyol vállalat fellebbezéseit. Az uniós törvényszék korábban megengedte Lionel Messinek a Messi védjegy lajstromozását különböző sportcikkekre.
A holland királyi légitársaság 3,2 milliárd euró értékű hitelről és hitelkeretről állapodott meg a kormányzattal. A Ryanair szerint a lépés versenytorzító hatású, ezért az uniós bíróság elé viszi az ügyet.
A devizahitelesek számára új jogi megoldás lehetőségét sejteti az Európai Unió bíróságának feltett értelmező kérdés, derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. Tavaly decemberben indult Brüsszelben az eljárás, amelyet a Győri Ítélőtábla kezdeményezett. Eddig tizenöt konkrét magyar devizahiteles ügyet zárt le a jogi fórum.
Az uniós joggal ellentétesek azok a magyar jogszabályok, amelyek nem teszik lehetővé, hogy visszamenőleges hatállyal megsemmisítsék az árfolyamkockázattal kapcsolatos tisztességtelen szerződési feltételt tartalmazó devizaalapú kölcsönszerződéseket - közölte döntését az Európai Unió Bírósága.
/frissitve/A kormány úgy látja, az új szabályok aránytalanul korlátozzák a szolgáltatásnyújtás szabadságát. Valójában nem a más országba kiküldött munkavállalók védelmét szolgálják, hanem protekcionista eszköz.
A szerződésekbe foglalt tisztességtelen feltételek miatt az adós nem szenvedhet hátrányt – állapította meg az Európai Unió Bírósága.
A devizahitel-adósok helyzetének rendezése céljából elfogadott magyar...
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek