Kezdőlap Fogyasztóvédelem Immár itthon is perelhetők a nagy online cégek
No menu items!

Immár itthon is perelhetők a nagy online cégek

Az Európai Unió bírósága a nemzetközi cégek perlését a velük szerződő vállalkozás országában is lehetővé tette a versenysértésből fakadó károk megtérítése érdekében – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A GVH szerint a döntés azért fontos, mert a belföldi vállalkozások egyre gyakrabban szerződnek külföldi székhelyű céggel az online térben végzett szolgáltatásokra. Jogvita esetén ugyanakkor bizonytalanságot okozhat, hogy a másik fél fizikailag nincs jelen Magyarországon.

Az uniós bíróság ítélete szerint a külföldi székhelyű cégek, így akár a legnagyobb online platformok is – mint például az Amazon, Facebook, Google, Apple iOs – perelhetőek a hazai bíróság előtt.

Az ítélet minden olyan esetben irányadó lehet, amelyben egy üzleti felhasználó kára a platform és az üzletfél közti szerződésen túlmutató, további jogszabályba ütközésből, például versenyjogi jogsértésből fakad – emelte ki a GVH.

A döntéssel megerősítést nyert: ha a nagy külföldi platformok egyoldalúan alkalmazott vagy előírt szerződéses kikötései miatt a hazai vállalkozások esetleg kárt szenvednének el, az érvényesítési igények egyszerűsödnek azzal, hogy magyar bíróság előtt is kezdeményezni lehet az eljárást.

Az uniós bíróság – minden hasonló esetre irányadó – ítélete a Booking.com szállásfoglaló portál ellen indult eljárásban született. A portál üzemeltetőjével szemben a magyar versenyhatóság is folytatott fogyasztóvédelmi típusú eljárást, amiért többek között agresszív, pszichés nyomásgyakorlással késztette felhasználóit mihamarabbi foglalásra. A Gazdasági Versenyhivatal idén tavasszal 2,5 milliárdos bírságot szabott ki jogsértéséért a holland vállalkozásra.

A platform ellen egy Németországban szállást üzemeltető német társaság indított keresetet a székhelye szerinti bíróságon, a német bíróság azonban az unió bíróságához fordult az illetékesség megállapítására.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden, korrigálva az előző napi erős veszteségeket.

Románia – Koronavírus. Naponta több mint száz halott

Romániában a kéthetes mozgóátlag több mint duplájára, száz fölött ugrott kedden az egy nap alatt elhunyt koronavírusos betegek száma, és az utolsó 24 órában újonnan diagnosztizált fertőzések is immár több mint kétszer is vannak két hét átlagának.

Magasabb inflációt és GDP-t vár 2021-re az MNB

A Magyar Nemzeti Bank 4,6-4,7 százalékra emelte idei inflációs és 6,5-7,0 százalékra GDP-várakozását legfrissebb Inflációs jelentésében.

Novák: ha nő a minimálbér, emelkedik a gyed és a gyod is

A minimálbér emelésével nőne a gyermekgondozási díj (gyed), a hallgatói gyed és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után.

Hírek

Románia – Koronavírus. Naponta több mint száz halott

Romániában a kéthetes mozgóátlag több mint duplájára, száz fölött ugrott kedden az egy nap alatt elhunyt koronavírusos betegek száma, és az utolsó 24 órában újonnan diagnosztizált fertőzések is immár több mint kétszer is vannak két hét átlagának.

Katonai konvojra kell számítani többfelé az utakon

Kiképzés miatt katonai gép- és harcjárművekből álló menetoszloppal találkozhatnak az autósok csütörtökön és pénteken több autópályán és főúton is - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Nagyot gyengült a forint a kamatemelés után

Jelentősen gyengült a forint az MNB kamatdöntésének kihirdetése után: az euró jegyzése 354,56 forintra emelkedett a bankközi devizapiacon. A döntés közzététele előtt egy perccel még 353,04 forinton állt a jegyzés.

Kiskörei vízerőmű – nyolc sérült. Turbinahiba okozhatta a robbanást

A Tiszavíz Vízerőmű Kft. kiskörei telephelyén az egyik turbina tervezett, éves karbantartása során történt robbanás hétfőn - közölte az MVM.

Manny Pacquiao ringbe száll az elnöki székért

A profi ökölvívás sztárja, Manny Pacquiao is indul a Fülöp-szigeteki elnökválasztáson, és befejezettnek tekinti a karrierjét.

Szlovák maffia. Korrupció – a különleges ügyészt 14 évre és teljes vagyonelkobzásra ítélték

Tizennégy év börtönnel sújtotta a legsúlyosabb bűncselekményekben eljáró szlovákiai különleges ügyészség egykori vezetőjét a Pozsony melletti Bazin (Pezinok) városának különbírósága.

Rekordot döntött tavaly a könyvkiadás

Tízéves könyvkiadási csúcs dőlt meg a pandémia évében: 2020-ban adták ki a legtöbb művet, a példányszámok viszont csökkentek. A vásárlók jellemzően öt-hatezer forintot költöttek egy könyvvásárlás során.

A gyerekeket is oltják, a harmadik adagot is beadják már Angliában

Már oltják Angliában a 12-15 éves korosztály tagjait az új típusú koronavírus ellen. A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) ugyancsak elkezdte a hatáserősítő harmadik oltási adagok beadását is. 

Gazdaság

Negyedszer is emelte az alapkamatot az MNB – változott a kamatfolyosó is

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 15 bázisponttal 1,65 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. A testület azonos mértékben emelte a kamatfolyosót is, 0,7 százalék és 2,60 százalék közé.

Londoni elemzők: még egy kamatemelés biztos az MNB részéről

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi monetáris szigorítási ciklusán belül egy kamatemelés még bizonyosra vehető.

Moratórium – Bankszövetség: méltánytalan a kamatok utólagos csökkentése

Méltánytalan a hitelkártyák és a folyószámlahitelek kamatát a személyi kölcsön kamatával egyező kamatra visszamenőleges hatállyal átszámolni, mivel a különböző termékek kamatozása és kockázata egymástól eltérő - közölte a Magyar Bankszövetség.

Hitelkártya és folyószámlahitel – Módosítás. A moratórium a kamatszintre is kihat

A moratóriumban részt vevő hitelkártya és folyószámla hiteleknél e termékek jóval magasabb kamatával szemben alacsonyabb, legfeljebb valamivel 13 százalék feletti kamatot kell alkalmazniuk a bankoknak az elszámolásnál - mondta el a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom