FBI
Óvatosan a reptéri telefontöltéssel, mert minden adatunkat ellophatják
Adathalászok újabban a nyilvános töltőállomásokat irányításuk alá vonva próbálnak meg adatokat ellopni az emberek mobileszközeiről, az USB-kábeleken keresztül ugyanis megfertőzhetik a kütyüket rosszindulatú szoftverekkel, és így hozzáférhetnek az azokon tártolt adatokhoz - figyelmeztetett az FBI.
TikTok-pánik az FBI-nál
Sokáig főleg az amerikai technológiai óriások alkalmazásai voltak sikeresek Amerikában, de TikTok révén most már erős a kínai konkurencia, ami nyugtalanná teszi a hírszerzést. A videómegosztó közösségi oldal kockázataira az FBI vezetője is felhívta a figyelmet.
12 milliárd lopott jelszó a netről – Hollandiában csapott le az FBI
Hollandiában őrizetbe vettek egy 22 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 12 milliárd lopott jelszót árusított az interneten.
Kriptovaluta-bányászat. Férgekkel lopták meg a netezőket
Több százezer számítógép alkotta kalózhálózatot, úgynevezett botnetet semlegesített a francia csendőrség. A gépek többségét Latin-Amerikában azonosították.
Boeing: üzembe helyezték az új szoftvert, kézikönyv is készül
A Boeing repülőgépgyár üzembe helyezte a közelmúltban kétszer is katasztrófát szenvedő 737 MAX típusú gépek automatikájának új szoftverét, és dolgozik a kezeléséhez szükséges kézikönyvön.
Súlyos vádak a Huawei ellen – reagált a gyáróriás
A „Súlyos vádak a Huawei ellen – Tilalom jöhet az USA-ban?” címmel közölt írásra reagált a Huawei. Azt fogalmazza meg, hogy olyat is felrónak neki, amit bírósági eljárásban tisztáztak korábban.
Súlyos vádak a Huawei ellen – Tilalom jöhet az USA-ban?
Amerikai törvényhozók egy csoportja kétpárti törvényjavaslatot nyújtott be a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat gyártotta chipek és egyes alkatrészek amerikai forgalmazási tilalmáról.
Friss
Energiatárolási beruházásnál kapott megbízást a Siemens Zrt.
A dunántúli Litéren épül az akkumulátoros egység, melyhez a...
Digiméter kutatás – A magyar vállalkozások digitalizációs lemaradásban vannak
A Digiméter - Digitális Versenyképességi Mutató 2020-ban indult mérési rendszer, amelyet a SmartCommerce Consulting, a Reacty Digital, az eNET és a Virgo alapított.
Még betegebb csütörtök reggelre a forint
Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.
Együttműködési megállapodást írt alá az MKT és a METU
A most megkötött megállapodás célja a METU oktatási, tudományos és innovációs tevékenységének, valamint a kutatási eredmények disszeminációjának folyamatos fejlesztése, erősítése.
Hírek
15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul
A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.
Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama
Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.
Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre
Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.
II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál
Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.
Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0
Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.
Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn
Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.
Gazdaság
Még betegebb csütörtök reggelre a forint
Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.
400 forint fölött az euró
A forint árfolyamát részben a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok, geopolitikai fejlemények befolyásolják.
Jóváírásokkal és ajándékokkal küzdenek a bankok a fiatalok kegyeiért
A fiatalok vonzó ügyfelek a bankoknak, ezért a számlanyitásért cserébe akár több tízezer forintos jóváírásokat és egyéb kedvezményeket, ajándékokat kínálnak nekik. A Bank360.hu összegyűjtötte...