A Gazdasági Kabinet azt javasolja, hogy a jövő tanév tavaszi félévétől a szakképző intézmények tanulói, illetve a felnőttképzési jogviszonyban résztvevők is élhessenek a diákhitellel - közölte Varga Mihály.
A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány együttműködési megállapodást írt alá a Kovászna megyei LAM Alapítvánnyal és a kolozsvári LAM IN-VEST-tel. Az ünnepélyes aláírásra Kolozsvárott, a református püspökség épületében került sor.
A munkanélküliségi ráta 3,5 százalékra csökkent, amellyel Magyarország az Európai Unió 28 tagországa között a negyedik helyen áll, Lengyelországgal holtversenyben. A pénzügyminiszter szerint az 560 ezerre tehető munkanélküliek egy része is munkába állítható lesz a jövőben.
Miközben maguk is megfizették a vállalkozóvá válás tanuló pénzét, gimnáziumot alapítottak, és felnőttképzési intézményt hoztak létre, az adatmentés terén világhírűek lettek. Dr. Kürti Sándor a KÜRT Zrt. alapító tulajdonosa és elnöke szerint azért kapcsolódtak a képzésbe, mert a mai versenyhelyzetben rendkívül fontosság, hogy milyen minőségű az oktatás.
Keresletvezérelt szakképzést sürgetett a 12. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján tartott beszédében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László, aki szerint a felnőttképzés hatékonyabbá tételével a munkaerőhiány sem lenne ekkora mértékű.
Fejleszteni kell a kis- és közepes vállalkozásokat, növelni kell a hatékonyságukat, a magyar gazdaság növekedésének fenntartása érdekében. Ebben a folyamatban pedig fontos szerepet játszik a kkv-k munkavállalóinak a képzése.
A magyar munkaerőpiacon leginkább a dolgozókért folytatott vállalkozói verseny befolyásolja a bérek alakulását - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat
Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.
A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat
A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált.
Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.
A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás
A világban tapasztalható bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet olyan inflációs kockázatokat hordoz magában, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett
Továbbra sem élénkül az építési kedv, a 2025 első negyedévi KSH-adatok szerint az új lakások száma 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készített szja-bevallási tervezetet, amit érdemes átnézni, mert lehet vele teendő.
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek