Kezdőlap Címkék Kártevők

kártevők

Koszban, kártevők között főztek a kínai büfében – azonnal lépett a Nébih

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai hiányosságok miatt azonnali hatállyal bezáratott egy érdi kínai gyorséttermet a Nébih.

Veszélyes permetszerek – Kijátszott európai tilalom

Világszerte egyre több növényvédőszert alkalmaznak. Sokat tilt az EU. Amerikában és Kínában szinte mindegyik megengedett. Nem tilos azoknak az agrártermékeknek az európai importja sem, amelyek termesztéséhez nálunk  tiltott, veszélyesként nyilvánított szereket használtak. Az importált takarmányok a legveszélyesebbek.

Veszélyes kiszorítósdi. Meghatározták az Európából száműzendő invazív fajok listáját

A különböző betolakodó és száműzendő invazív fajok európai felszámolásának prioritását tanulmányozta egy európai tudósokból álló nemzetközi szakértői csoport  - olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Az ősember védekezett: 200 ezer éve sem csíphették ágyi poloskák

Az ősemberek már 200 ezer éve is tudtak kényelmes, élősködőktől, rovaroktól mentes ágyat vetni egy új tanulmány szerint. A korabeli ember valószínűleg számos gyógynövényt is ismert.

Lepkék a szóját, lárvák a szőlőt veszélyeztetik – térképen a kártevők terjedése

A szójatermést és a szőlőket veszélyeztető kártevők elleni időszerű tennivalókra  hívja fel a figyelmet a Nébih. Dinamikusan változó térképen is megfigyelhető a  kártevők terjedése. A cikkben erre is talál linket.

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább