Kezdőlap Hírek Több százezer robogós közlekedik szabálytalanul a magyar utakon
No menu items!

Több százezer robogós közlekedik szabálytalanul a magyar utakon

Illusztráció: Bigstock

A magyar utakon közlekedő 650 ezer robogó kevesebb, mint felére kötnek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), pedig az átlagosan 7-8 ezer forintos éves díj kifizetésével a tulajdonosok elkerülhetik a közúti bírságot és baleset esetén a több százezer forintot elérő átlagos kártérítést – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A szervezet az MNB legutóbbi biztosítási statisztikájára hivatkozva azt írta: a segédmotoros kerékpárok díjosztályában 298 ezer kgfb-t kötöttek az üzembentartók, ami azt jelenti, hogy a robogók többsége szabálytalanul közlekedik az utakon.

A jegybank adatai szerint a segédmotoros kerékpárok által okozott károk átlagos összege 2021-ben 515 ezer forintra emelkedett az előző évi 437 ezerről. Személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmillió forintot is, amit biztosítás hiányában a károkozónak saját zsebből kell megtérítenie – írták.

Biztosítás nélkül közlekedő robogó károkozása esetén a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kártalanítási számlájából fizeti ki a kárösszeget, amit utólag behajt a károkozón.

A robogó tulajdonosoknak a korábbi időszakra nem kell fedezetlenségi díjat fizetni, mint a gépkocsik vagy motorok esetében és közúti ellenőrzés során a rendőrök azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással – közölte Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja.

A FBAMSZ álláspontja szerint a biztosításkötési arányon jelentősen javítana a kötelező rendszám előírása az 50 köbcentiméter, vagy az óránként 45 kilométeres vagy nagyobb sebességre képes járművek számára és ezzel a szabályozással behajthatóvá válna az első hazai forgalomba helyezéskor fizetendő regisztrációs adó is – javasolta a szövetség.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Stratégiai megállapodás az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége között

Stratégiai megállapodást kötött az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ).,

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni
Hirdetés

Hírek

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit