Habár a pandémia hatására elterjedt home office a szellemi munkát vállaló nők régi vágya volt, a családi összezártsággal rájuk szakadt otthoni együttlét inkább nehezítette, mint könnyítette a munkavégzést és a szakmai előbbre lépés lehetőségét. Az amerikai kutatók ráadásul nemcsak a kiégést, hanem az ebből fakadó munkaerőpiaci kilépést is nagy veszélynek tartják.
Van, aki bevallja, van, aki nem, de a dolgozók jelentős része sokat unatkozik munkahelyén. Nem véletlen, hogy a munkahelyi unalom okai, jelenségei, leküzdésének egyéni és szervezeti módszerei mind inkább előtérbe kerülnek a gyakorlati HR tevékenységben és a vezetéstudományban.
A magyar munkavállalók 29 százalékának nem okozott nehézséget a 2020 márciusa óta tartó időszak, 37 százaléka "hullámvasútként" élte meg jobb és rosszabb időszakokkal, míg csaknem 32 százalék szerint "nagyon nehéz év volt" - közölte a HR Portál.
Nem véletlen, hogy a globalizálódó üzleti életben a cégeknél és az intézményeknél a múlt század kilencvenes éveitől az üzleti folyamatok átalakítása – nemzetközileg elterjed rövidítéssel BPR, vagyis Business Process Reengineering – az egyik legfontosabb, leginkább kedvelt „csodafegyver”. Dr. Gonda György, AzÜzlet vezetési tanácsadójának rovata.
Ólmos fáradtság, kimerültség, lehangoltság, gyakori fejfájás, gyomorbántalmak, depresszió, tehetetlenség érzés, folyamatos stressz, motiváció hiány... Nem influenza tünetekről van szó, hanem egy mind gyakoribb munkahelyi ártalomról, a kiégés jelenségről. Dr. Gonda György, vezetési tanácsadó rovata.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek