Kezdőlap Címkék Kréta

kréta

Ingyenes nyelvtanulást kínál a KRÉTA-alkalmazás szülőknek is

Családi nyelvtanulás a mesterséges intelligencia segítségével. A szülők számára is térítésmentesen elérhető a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja

A szülők is használhatják a KRÉTA idegen nyelvi felkészítő modulját

A lehetőség a webes felületen már csütörtökön elérhető, míg a mobilalkalmazásban egy frissítés után hétfőtől.

Napról napra bővíti a nyelvtudást a KRÉTA nyáron is elérhető ingyenes modulja

A szülők is segíthetik a nyelvtanuló gyermeküket, nyelvi játékokat játszhatnak együtt, partnerek lehetnek a beszélgetős feladatokban, sőt, gyermekük KRÉTA fiókjával akár ők is kipróbálhatják az applikációt.

Egyedülálló lehetőség: ingyenes akkreditált továbbképzés tanároknak

A videós tartalmak minősége és témája is a mai diákok igényeinek megfelelő, elsődleges cél a beszédkészség és a szókincs fejlesztése.

Halálos áldozata is van a krétai földrengésnek

Földrengés volt hétfőn a görögországi Kréta körzetében. A földmozgás miatt legalább egy ember életét vesztette és kilencen megsérültek.

Földrengés rázta meg Krétát

Földrengés volt hétfőn a görögországi Kréta körzetében. A 6,5-ös erősségű földmozgás középpontját Irákliótól 20 kilométeres távolságra teszik.

‘Új anyag’ Bagon és Aszódon. A dílerek ‘kréta’ és ‘katis’ néven terítették a kábítószert

Több hónapnyi felderítő munka után csaptak le az aszódi, kistarcsai, veresegyházi és péceli rendőrök. A nyomozást elindító információ annyi volt, hogy ismeretlenek „kréta” és „katis” fantázia néven pszichoaktív anyagot terítenek Bag és Aszód településeken. A felderítés egy 64 éves bagi férfire irányította a rendőrök figyelmét, az ő elfogására szervezték az akciót.

Online is intézhető lesz az általános iskolai beiratkozás

A közeljövőben elektronikussá válik számos, általános és középiskolai tanulmányi ügy intézése, a többi közt online is intézhető lesz az általános iskolai beiratkozás - közölte a Klebelsberg Központ.

Friss

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Hírek

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.