Hangoskönyv formájában is elérhető a „Mese habbal, szülinappal” című mesekönyv, amit a Genéziusz Színház színművészeinek tolmácsolásában hallgathatnak meg a gyerekek. Foglalkoztató füzettel is támogatja a digitális munkarendben zajló oktatást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Sikeres a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) komplex oktatási programja, amely az óvódásoktól kezdve, az általános iskolásokon keresztül, egészen az egyetemistákig igyekszik bővíteni az élelmiszerbiztonsági ismereteket. Erről Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára beszél a Mese habbal, szülinappal című oktató mesekönyvének bemutatóján.
A színes rajzokkal illusztrált mesekönyv három szántóföldön élő jóbarát szemszögéből mutatja be a búza útját a vetéstől, az aratáson át egészen addig, amikor kenyér kerül az asztalra.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek