Kezdőlap Címkék Minimálbér

minimálbér

Venezuela. Nyolc dollárra emelték a minimálbért

A venezuelai kormány duplájára emelte a minimálbért, ami a szakértők szerint azonban észre sem vehető a hiperinfláció mellett.

Elemzők: idén is 7 százalék fölötti nettó reálbér-emelkedés várható

A szakemberhiány, illetve a minimálbér és a garantált bérminimum 8-8 százalékos emelése következtében idén is az elmúlt három évhez hasonló béremelkedés várható - állapították meg elemzők.

Varga: nem szakadhatnak el egymástól a verseny- és a közszféra bérei

A KSH legfrissebb adatai szerint januárban 10,6 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a bruttó átlagkereset 343 500, a nettó 228 400 forint volt. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a 2016-ban kötött hatéves megállapodás hatása az idei béradatokon is érződik.

Magyarok Németországban – 12 órás takarításért fél minimálbér

Az ágy megvetve, a padlószőnyeg kiporszívózva, a fürdő fertőtlenítve. A szoba száz euró éjszakánként. Átlagos ár egy középkategóriás hotelben. Akinek a tisztaságot köszönhetjük, a szobaasszonyok rossz körülmények  között laknak, hosszú műszakban dolgoznak, túlórapénz nélkül - a törvényes bér töredékéért. Mindez a gazdag, magát szociális piacgazdaságként definiáló Németországban!

Bérvita a Sparnál – több százezer forinttól eshettek el munkavállalók

Munkaügyi eljárás, hatósági vizsgálatok elé nézhet a Spar áruházlánc, mivel úgy tűnik, több szakképzett dolgozójának munkaszerződésében a fizetés alapjául feltüntetett alapbér éveken át nem érte el a garantált bérminimum összegét, dacára a vonatkozó kormányrendelet előírásainak.

KSH: a nettó átlagkereset tavaly 219 ezer forint volt

Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 360 000 forint volt, 10,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 2018. január-decemberben a bruttó átlagkereset 329 900 forint, a nettó átlagkereset 219 400 forint volt, egyaránt 11,3 százalékkal nőtt az előző évihez viszonyítva.

Minimálbér, garantált bérminimum – Érkeznek az emelt fizetések

A dolgozók a napokban kapják meg emelt fizetéseiket, miután a kormány és a szociális partnerek tavaly decemberi megállapodásának köszönhetően 2019. január 1-től 8-8 százalékkal emelkedett a bruttó minimálbér és a garantált bérminimum összege.

Kétéves bérmegállapodás – Adóváltozások

A néhány napja kötött kétéves minimálbér és garantált bérminimum megállapodás jelentőségét a korábbi, hatéves megállapodáshoz hasonlította és annak folytatásaként emlegette a pénzügyminisztérium államtitkára újévi sajtótájékoztatóján. Bodó Sándor szerint a közterhek további csökkentése következhet 2019-ben.

Kihirdették: 2019-től új a minimálbér és a garantált bérminimum

Megjelent a 2019-es minimálbért és a garantált bérminimumot rögzítő kormányrendelet a Magyar Közlönyben. A rendelet január 1-jétől hatályos.

A minimálbér 2019-ben és 2020-ban is 8 százalékkal nő

Kétéves bérmegállapodást fogadtak el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői, amely szerint 2019. január 1-jétől  és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege.

Jövőre nő a minimálbér, az emelés mértékéről tárgyalnak

A hatéves bérmegállapodásban 2019-re már nincs meghatározott érték a minimálbérre, ezért megkezdték erről az egyeztetéseket. Ha a tárgyalásokon nem születik megállapodás, akkor a kormány hoz döntést a vita alapján.

Hús hetente egyszer? A franciák is küzdenek a szegénységgel

A franciák ötödének nem telik napi három étkezésre. Az átlagosan a szülők 20 százalékának jelent problémát a térítési díj kifizetése, az 1200 és 2000 ezer eurót között keresőknél 34, a minimálbérnél kevesebb jövedelemmel rendelkezők esetében 58 százalékos ez az arány.

Parragh: a vállalkozói verseny befolyásolja a bérek alakulását

A magyar munkaerőpiacon leginkább a dolgozókért folytatott vállalkozói verseny befolyásolja a bérek alakulását - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...