Kezdőlap Címkék Minimálbér

minimálbér

Sok más jövedelmet is magával húz a megemelt minimálbér

A minimálbér 16 százalékos emelése 2023-ban egy sor járadék és juttatás összegét is magával húzza, így növekedni fog többek között a kisgyermekes szülők járadéka, az álláskeresési járadék és a táppénz. A minimálbéresek pedig nagyobb hitelt is kaphatnak jövőre. 

Januártól nő a minimálbér és a garantált bérminimum is

Megszületett a megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán: 2023. január 1-jétől 232 ezer forint lesz a minimálbér és 296 400 forint lesz a garantált bérminimum havi bruttó összege - jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Minimálbér: közel az alku, kétszámjegyű emelés várható

Jövőre 16 százalékkal nőhet a minimálbér, és 14 százalékkal a garantált bérminimum, a megállapodás nagyon közel van - mondták el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának képviselői.

Minimálbér 2023: a kormány a járulékcsökkentések terén “elment a falig”

A partnerség jegyében, konstruktívan folytatódtak a jövő évi minimálbérről szóló egyeztetések - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Emelik a minimálbért Horvátországban

A horvát kormány november 1-jével megemeli a minimálbért nettó 4220 kunára (231 ezer forint) az eddigi 3750 kunáról (202 ezer forint) - jelentette be Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök.

Az EU elfogadta a minimálbérről szóló uniós jogszabályt

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a megfelelő minimálbérekről szóló jogszabályt az európai munkavállalók tisztességes munka- és életkörülmények biztosítására. Az irányelv nem ír elő konkrét minimálbérszintet, amelyet a tagállamoknak el kell érniük - közölte az uniós tanács.

Még idén megállapodna a jövő évi minimálbérről a kormány

Megkezdődtek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) a jövő évi minimálbérre és a garantált bérminimumra vonatkozó tárgyalásai. A kormány célja, hogy...

Minimálbér. Új szabályozást fogadott el az Európai Parlament

Az Európai Parlament nagy többséggel elfogadta az Európai Unióban biztosítandó megfelelő minimálbérekről szóló új jogszabályt.

Minimálbér: kevesebb a trükközés

A munkáltatók túlnyomó többsége a szabályoknak megfelelően fizette ki a januártól mintegy ötödével megemelt minimálbért és garantált bérminimumot. A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság a kötelező legkisebb béreknél is fokozottan ellenőrzi az előírások betartását - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Egy lépéssel közelebb az uniós minimálbér

Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak az uniós minimálbérről szóló irányelvtervezetről, amely elő fogja segíteni a törvényben meghatározott minimálbérek meghatározását, támogatva ezzel, hogy az összes uniós országban tisztességes életszínvonalat biztosítsanak a munkavállalók számára.

Elemzők szerint fennáll az ár-bér spirál veszélye

Az idei évben a keresetek emelkedésének gyorsulására számítanak gazdasági elemzők, akik szerint a növekvő bérköltségek áremelésre késztetik a vállalkozásokat, amit a jelentős költségvetési kifizetésekkel támogatott fogyasztók el is fogadnak, vagyis fennáll a klasszikus ár-bér spirál veszélye. Ez pedig a fiskális és a monetáris politika szigorítását követeli ki a szakértők szerint.

MKIK: tízből nyolc cég tervez béremelést az idén

Az idén a cégek 81 százaléka tervez béremelést, 18 százaléka jelezte, hogy nem változtat a béreken, míg 1 százaléka csökkenésre számít - derült ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzéséből.

ITM: a magasabb minimálbérrel a juttatások is nőnek

A kötelező legkisebb bérek érdemi emelésének köszönhetően a kapcsolódó juttatások is nagymértékben emelkedtek januártól - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Elemzők: idén újra kétszámjegyű béremelkedés várható

A béremelkedés és ezzel a fogyasztás jelentős élénkülésére számítanak az idei évben elemzők, akik a gazdasági növekedésre gyakorolt kedvező hatások mellett a klasszikus ár-bér spirál veszélyét is felvetik.

GKI: idén 15 százalékkal nőhetnek a kkv-k költségei

Átlagosan a költségeik 15 százalékos emelkedésére számítanak 2022-ben a kis- és közepes vállalkozások - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Varga Mihály: 6,4 százalékkal bővült a gazdaság 2021-ben

A magyar gazdaság az idén 6,4 százalékkal nőtt, szemben az előző válság utáni, 2009. évi 6,6 százalékos visszaeséssel - tette közzé a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.

Az egymillió minimálbéres országa leszünk?

A jövő évi kiugróan magas, 19,5 százalékos minimálbér-emelés hatására jelentősen nőhet a minimálbéren foglalkoztatottak száma - derül ki a GKI Zrt. munkaerőpiaci elemzéséből.

Küszöbön a kötelező uniós minimálbér bevezetése

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a kötelező minimálbér bevezetéséről szóló tárgyalások megkezdését azzal a céllal, hogy a minimumkövetelmények megállapításával az Európai Unió tisztességes megélhetést biztosító bérszintet állapítson meg a munkavállalóknak - közölte az uniós parlament.

Bérmegállapodás – Orbán: mindenkinek részesülnie kell a növekedésből

A növekedés közös magyar siker, ezért mindenkinek részesülnie kell belőle - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a bérmegállapodás aláírásakor Budapesten.

Megállapodtak: jön a 200 ezres minimálbér és a 260 ezres bérminimum

A jövő évi bérmegállapodás részleteinek kidolgozásában a felek a legfőbb pontokban kompromisszumra jutottak, a minimálbér tehát 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik januártól.

Friss

Ingyenes városlátogatás a tajpeji útmegszakításhoz

Több évi szünetet követően a Tajvani Turisztikai Hivatal ismét félnapos ingyenes városnézést kínál a tranzitutasoknak, hogy ezzel is kedvet csináljon a külföldi turistáknak egy hosszabb tartózkodására - közölte a tajvani China Airlines (CI).

A drága cement megváltoztatta a betonozási játékszabályokat

A cement árának emelkedése megváltoztatta a betonozás játékszabályait. A betonozás költsége még sosem volt ennyire magas.

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.