Kezdőlap Címkék Nébih

Nébih

Lezárult a Nébih országos téli élelmiszerlánc-ellenőrzésének első szakasza

A késztermékek jelölése a legtöbb esetben megfelelő volt, egyebek mellett az adalékanyagokra és az allergénekre vonatkozó jelölések is.

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon 2016 óta

Nyolc év alatt harmadával csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon egy tavalyi év végi felmérés szerint. Míg 2016-ben fejenként évente átlagosan 33,1 kilogramm élelmiszer került a kukába, ez a mennyiség 2024-re 21,5 kilogrammra csökkent, azonban az élelmiszerhulladék mennyisége évente még így is 206 ezer tonnát tesz ki.

Megérkeztek a nyári ellenőrzések első szakaszának eredményei

Lezárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei több mint 160 ellenőrzést tartottak. Az ellenőrök nyári lovas táborokat, fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmények előállítóit, ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint helyi termelői piacok árusait vizsgálták. Többek között öt lovastábor és egy nem engedélyezett tevékenységet végző vállalkozás ellen indult eljárás, valamint egy üzemben 1,3 tonna lejárt, jelöletlen és nem nyomon követhető élelmiszert vontak ki a forgalomból.

Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van

Az élelmiszeripar területei, beleértve a termelési folyamatok optimalizálását, az új technológiák alkalmazását és a termékfejlesztést, egyre nagyobb szerepet kapnak a fenntartható gazdálkodásban.

Megvannak a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első eredményei  

Sérült halat nem találtak a vizsgálatot végzők, és a halak értékesítés előtti kötelező kábítása is megtörtént.

Január 1-jétől a felvásárlóknak 30 napon belül ki kell fizetni a termelőket

A 30 napos fizetési határidő a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek ellenértékének kifizetésére már 2012 óta hatályos előírás, azonban – a termelők védelme érdekében – ennek megszegése jövő év elejétől már közigazgatási bírsággal is jár.

Mit talált a Nébih a tejtermékrészlegeket ellenőrizve?

Egy kereskedelmi egység hűtőkamrájában csomagolt, jelöletlen, nem nyomon követhető darabolt sajtokat találtak.

Szupermenta program – szabálytalanságok az energiaitaloknál

A magas a koffeintartalma miatt az energiaitalok fogyasztása gyermekek, valamint terhes vagy szoptató nők számára nem javasolt.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza

A baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, emellett a takarmányt és az alomanyagot is zárt helyen kell tárolni.

A házi baromfiban is megjelent a madárinfluenza

A Nébih továbbra is arra kéri az állattartókat, hogy következetesen és szigorúan tartsák be a járványvédelmi előírásokat.

Vigyázat borkészítők! Figyelmeztet a Nébih a mustgáz miatt

Ha a láng derékmagaságban vagy annál lejjebb tartva kialszik, a pincét azonnal el kell hagyni.

Ismét meghirdette a Nébih a Húsvét zöldítő pályázatot

A Húsvét zöldítőre jövő péntekig várják a pályaműveket 3 kategóriában. A jelentkezők élelmiszerpazarlást ösztönző locsolóversekkel, élelmiszermaradékokat felhasználó tojásfestési ötletekkel és ételreceptekkel pályázhatnak - írták.

Elindult a tavaszi szezonális élelmiszerellenőrzés

A közelgő húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára rendelt el.

Adategyeztetési lehetőség az elektronikus gazdálkodási naplónál

Március közepéig lehet egyeztetni az elektronikus gazdálkodási napló feltöltéséhez kapcsolódó adatokat. Az agrártárca a 2024. évi egységes kérelem benyújtásához már új alapokra helyezi a támogatások igénybevételéhez szükséges adatfeltöltő rendszert.

Újabb területen jelent meg a madárinfluenza

Bács-Kiskun vármegye egy korábban még nem érintett területén igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állomány felszámolása folyamatban van.

Lecsapott a Nébih

Egy váci pékséget záratott be a Nébih.

Nébih: egyre közelebb kerül Magyarországhoz az afrikai sertéspestis

Egyre közelebb kerül az ország déli határához az afrikai sertéspestis (ASP), amelynek jelenlétét október közepén a Magyarországgal határos, horvátországi Eszék-Baranya megyében is igazolták a házisertés-állományokban.

Afrikai sertéspestis: Horvátországban már járvány van

A Horvátországban jelenlévő afrikai sertéspestisjárvány (ASP) fokozott körültekintést igényel a turistáknál is - hívta fel az utazók figyelmet Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Már nyolc vármegyében van tűzgyújtási tilalom

A kánikula és az előreláthatóan továbbra is csapadékszegény időjárás miatt a hatóság kiterjesztette az eddigi tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyéken túl Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékre is - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Friss

Erős influenzaszezon tarol Európában: új vírusvariáns áll a háttérben

Fotó:freepik Az idei influenzaszezon a korábbi éveknél korábban és intenzívebben...

Felgyorsultak a kifizetések a magyar agráriumban

A fejlesztések érdemben erősítik a magyar agrárium versenyképességét.

Mintegy 200 millió forintos fejlesztéssel javul a Natura 2000 területek állapota az Őrségben

A fejlesztések révén visszaterelődik a legérzékenyebb területeken a gépjárműforgalom az azt szolgáló úthálózatra, valamint helyreáll a Pannon gyertyános-tölgyesek, a puhafás ligeterdők, éger- és kőrisligetek, kékperjés láprétek, valamint a sík- és dombvidéki kaszálórétek minősége is.

Terv nélkül milliókat bukhat az építtető a szakértő szerint

A komplex mérnöki mentorálás jelenti a kiutat az építőipari káoszból Hogyan spóroljuk meg a több milliós tanulópénzt?

Hírek

Turizmus: fenntarthatóság és diplomáciai tőke – a turisztikai vezetők davosi panelbeszélgetésének tanulságai

Fotó:Linkedin/WEF A turizmus került a középpontba ezen a héten Davosban,...

Mintegy 200 millió forintos fejlesztéssel javul a Natura 2000 területek állapota az Őrségben

A fejlesztések révén visszaterelődik a legérzékenyebb területeken a gépjárműforgalom az azt szolgáló úthálózatra, valamint helyreáll a Pannon gyertyános-tölgyesek, a puhafás ligeterdők, éger- és kőrisligetek, kékperjés láprétek, valamint a sík- és dombvidéki kaszálórétek minősége is.

Terv nélkül milliókat bukhat az építtető a szakértő szerint

A komplex mérnöki mentorálás jelenti a kiutat az építőipari káoszból Hogyan spóroljuk meg a több milliós tanulópénzt?

Megmentettük és újra látogatható a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár

Nyolc hónapnyi megfeszített munkával sikerült megmenteni a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárat, amelyet kenyérbogár-fertőzés sújtott.

Jön a 100 milliárd forintos akcióterv az éttermek számára

Kedvezményes hitelt kapnak az ágazati szereplők a Kisfaludy Turisztikai Hitelközponton keresztül, Vendéglátó Kisokos készül, illetve csökkennek az adminisztratív terhek, "2027-től papírmentessé tesszük a szektort" -.

Világgazdasági Fórum 2026 Davosban: időpontok, helyszín és a legfontosabb témák

Fotó:Linkedin/WEF A globális politikai és gazdasági elit egyik legfontosabb éves...

Orbán Viktor: a kormány januári rezsistopot vezet be

A rezsistop azt jelenti, hogy a januári fűtésnél jelentkező többletfogyasztást, annak költségeit a családoktól a kormány átvállalja.

Nagy Márton: mellébeszélés helyett 4 konkrét megállapítás a SAFE-hitelről

A SAFE-hitel 200 bázisponttal alacsonyabb kamatozású, mint a piaci devizahitel, tehát olcsóbb finanszírozást tesz elérhetővé a jelenleg elérhető piaci forrásokhoz képest.

Gazdaság

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...