Kezdőlap Címkék Német infláció

német infláció

Kissé javult a német fogyasztók hangulata

A várt romlás helyett javult kissé a fogyasztói hangulat februárra vonatkozóan Németországban - derül ki a GfK piackutató intézet felméréséből.

Németország. A vártnál rosszabb a tavalyi GDP-adat

Németország hazai összterméke 2,7 százalékkal nőtt 2021-ben az előző évhez képest - közölte a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).

Németország – 1992 nyara óta nem volt ilyen magas az infláció

A vártnál nagyobb, közel harminc éve a legmagasabb infláció alakult ki decemberben Németországban - jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal.

Német infláció. Harmincéves csúcs novemberben

Németországban tovább emelkedett, és csaknem 30 éves csúcsra nőtt az éves szintű infláció: novemberben a fogyasztói árak 5,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

Német infláció – 29 éves csúcs novemberben

Novemberben tovább emelkedett és 5 százalék fölé nőtt az infláció Németországban - jelentette előzetes adatai alapján a német szövetségi statisztikai hivatal.

Destatis: átmeneti tényezők miatt magas a német infláció

Közel harmincéves csúcsra gyorsult az infláció Németországban októberben - jelentette a szövetségi statisztikai hivatal. A Destatis szerint az erős éves emelkedést egy sor átmeneti tényező idézte elő.

Váratlanul javult a német befektetők hangulata

A várt romlás helyett javult a német befektetői hangulatindex novemberben - jelentette a ZEW gazdaságkutató intézet.

Német infláció – 1993 óta nem volt ekkora drágulás

A németországi infláció októberben 28 éves csúcsra emelkedett - jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

Németország. Közel ötvenéves csúcson a termelői infláció

Negyvenhét éves csúcsra ugrott a termelői árak emelkedésének üteme szeptemberben Németországban. A meredek - a vártnál is jóval erősebb - növekedés ráerősíthet az inflációs aggodalmakra.

Német infláció – 28 éves csúcs szeptemberben

Meredeken, több mint 4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak szeptemberben Németországban - jelentette a Destatis.

Bundesbank: 2022 közepéig magas marad a német infláció

Valószínűleg tovább gyorsul, és a jövő év közepéig a 2 százalékos célszám fölött maradhat az infláció Németországban - közölte a Bundesbank.

Német infláció – megdől a harmincéves csúcs?

Idén harminc éve a legmagasabbra, 3 százalékosra szökhet az éves infláció Németországban - közölte a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete.

Jóval 3 százalék fölé ugrott a német infláció

Németországban 2008 augusztusa óta először került 3 százalék fölé a fogyasztói árak éves emelkedésének üteme júliusban.

Lassult a német infláció, de nem eleget

Bár a májusban elért 13 éves csúcshoz képest júniusban kissé lassult a fogyasztói árak éves emelkedésének üteme Németországban, az alacsony bázishatás és a lakossági fogyasztás lendületes növekedése miatt továbbra is meghaladja az inflációs célt.

Kieli gazdaságkutató: közel 4 százalék lehet a német növekedés

A német gazdaság teljesítménye lendületes növekedéssel már a harmadik negyedévben eléri a válság előtti szintet - áll a kieli IfW gazdaságkutató intézet legfrissebb prognózisában.

Németország. Az energiaárak húzták fel az inflációt

Elsősorban az energiaárak emelkedése miatt Németországban a várakozásokokat meghaladó éves szintű inflációt mértek májusban.

Német infláció – újra az EKB célja felett

Elsősorban az energiaárak emelkedése miatt áprilisban két éve a legmagasabb inflációt mérték Németországban - jelentette a Destatis.

Német infláció – nagyot drágult az energia

Elsősorban az energiaárak emelkedése miatt tizenhárom havi csúcsra nőtt márciusban az infláció Németországban - jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

Német infláció – drágább lett az energia

A vártnál erősebb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak februárban Németországban - jelentette a Destatis.

Németország. A minimálbér-emelés is gyorsította az inflációt

A vártnál jóval erősebb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak januárban Németországban, aminek egyik magyarázata a minimálbér emelése lehet.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább