Németország gazdasága a szövetségi statisztikai hivatal szerint a berendezésekbe és épületekbe történő beruházások visszaesése miatt zsugorodott. Ráadásul ez a tendencia ellentétben áll az euroövezet...
A német gazdaság zsugorodik az idén, az infláció pedig 2 százalék felett marad legalább 2025-ig - áll a német szövetségi jegybank, a Bundesbank friss előrejelzésében.
Áprilisban kevesebb német vállalat tervezett áremelést a következő három hónapban, mint egy hónappal korábban - derült ki az ifo német gazdaságkutató intézet friss felmérésének adataiból.
A tavalyi negyedik negyedévében is megfigyelhető volt, hogy egyes cégek a beszerzési árak növekedése által indokoltnál nagyobb mértékben emelték eladási áraikat profitjuk növelése érdekében - derült ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet elemzéséből.
A várt csökkenés helyett stagnált az infláció az év második hónapjában Németországban - jelentette a német statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatok alapján.
Gyorsult az infláció az év elején Németországban, elsősorban az energiaárak emelkedése miatt - jelentette a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Kevesebb vállalkozás tervezett Németországban áremelést decemberben, mint egy hónappal korábban, ami az általános drágulás lassulását jelzi előre - mutatta ki egy friss felmérés.
Németországban decemberben lassult és az elemzői várakozások alatt alakult az infláció éves szinten a német szövetségi statisztikai hivatal előzetes adatai szerint.
Recesszióra utal a DIW Berlin német gazdaságkutató intézet negyedik negyedévi konjunktúrabarométerének legutóbbi, decemberi kalkulációja. A visszaesés mértéke azonban enyhébb lehet a korábban becsültnél.
Számos vállalat egyértelműen kihasználja az inflációs hullámot, és a költségnövekedést ürügyként használva növeli a nyereségét - derül ki a német Ifo Intézet kutatásából.
A magas infláció miatt a németek inkább az olcsóbb termékekhez nyúlnak a szupermarketben. Egy felmérés szerint sokan arra számítanak, hogy a jövőben további megszorításokat kell végrehajtaniuk.
Októberben elsősorban az elszabadult energiaárak miatt a német újraegyesítés óta a legmagasabb szintre emelkedett az infláció - jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.
A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.
Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek