Az új visszaélés-szűrő rendszer mesterséges intelligencia segítségével felismeri és kiszűri a szokatlan fizetési mintázatokat, és azt jelzi a bankoknak, mindezt az átutalás 5 másodperces végrehajtásán belül.
Gödön - ahol a kormány az első különleges gazdasági övezetet kijelöli - a Samsung hamarosan fejleszti üzemét, és 2700 új dolgozót vesz fel - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt első fokon tizenöt millió forintos bírságot szabott ki a Fővárosi Kormányhivatal a Wizz Air diszkont légitársaságra.
A karácsonyi vásárok mellett a Budapest Főváros Kormányhivatal a nagyobb bevásárlóközpontokat, hipermarketeket is kiemelten ellenőrzi, és próbavásárlást végez. A karácsonyi fogyasztóvédelemi ellenőrzések a hiteles mérőeszközök hiányát, illetve azt találták, hogy a csomagoló anyagot is belemérték az áru súlyába.
Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.
Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.
Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.
Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.
Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.
A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek