Az elmúlt években kiemelt figyelmet fordítottak az online szálláshely-közvetítési piacra, és az Airbnb sem először kerül a nemzeti versenyhatóság látókörébe.
A légitársaság több mint 100 millió euró értékű fejlesztéssel készült fel a nyári főszezonra: növelte a személyzet létszámát, korszerűsítette a rendszereit,
A GVH 2023-ban kapott bejelentést az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban, majd megállapította, hogy a versenyfelügyeleti eljárás indításának feltételei nem álltak fenn.
A nemzeti versenyhatóság a fogyasztóknak azt javasolja, hogy igyekezzenek ellenállni az impulzusvásárlásnak és ne hagyják, hogy döntésükben sürgessék őket.
Az ügyindítás kapcsán a közleményben a GVH ismét felhívja a légitársaságok figyelmét arra, hogy a jegyeladással kapcsolatos információikat minden esetben átláthatóan tegyék közzé, valamint könnyen érthetően és értelmezhetően fogalmazzák meg azokat a fogyasztók számára.
Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal egy villamossági termékek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozások közötti összefonódás vizsgálatára. Az előzetes adatok alapján nem volt felmérhető, hogy a fúzió milyen hatással lenne az óriási drágulással küzdő építőipari ágazatra - közölte a hatóság.
Valószínűleg megalapozatlanul tulajdonítottak gyógyhatást termékeiknek, és számos ponton megsérthették a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök forgalmazásának szabályait a Virostop száj- és orrspray forgalmazói. A vállalkozásokkal szemben a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított.
A DIGI a fogyasztókat megtévesztő kampánnyal vezette piacra mobiltelefon-szolgáltatását, többek között valótlanul ígért korlátlan mobilnetet - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal, amely 45 millió forintos bírságot szabott ki a jogsértésért.
Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a magyarországi cementpiac három legjelentősebb szereplőjével szemben.
Az Alza.hu Kft. weboldalán megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított ellene - közölte a hivatal.
Versenyfelügyeleti eljárás indult az ÉkszerTV egyik, kézfertőtlenítőt is értékesítő műsora miatt, a műsort készítő Emporia Style Kft.-vel, és az azt közzétevő ATV Zrt.-vel szemben - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Viagogo AG ellen - közölte a hivatal.
Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek