A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Wizz Air légitársasággal szemben, mivel az online jegyvásárlás során vélhetően megtévesztéssel tereli a fogyasztókat feláras szolgáltatásai felé.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Magyar Könyvvizsgáló Kamarával szemben, mert azt feltételezi, hogy a szervezet kötelezően betartatja díjtétel-ajánlásait a tagjaival, így korlátozhatja a versenyt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az EU-SOLAR Nyrt.-vel szemben, amiért megtévesztően ígérheti a lakossági napelem-pályázatok költségmentes előkészítését, illetve kifogásolhatóan hirdetheti a pályázat keretében általa telepített rendszerek költségmentességét.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított különböző típusú elektromos cigarettákat, köztük Elf Bart is forgalmazó két szlovák céggel szemben, mivel feltehetően tisztességtelenül hirdetik a termékeket a magyar fogyasztóknak - közölte a hatóság.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több hónapnyi türelmi időt követően megindította első versenyfelügyeleti eljárásait a vendéglátóipari italbeszerzésekre vonatkozó új szabályozás érvényesítésére. Két nagy gyorsétteremlánccal - Kentucky Fried Chicken, Burger King - és három sörgyárral - Dreher, Borsodi, Heineken - szemben is vizsgálat indult.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot folytat a Jófogás és a Használtautó.hu weboldalakat üzemeltető Adevinta Classified Media Hungary Kft.-vel szemben. A hivatal szerint a társaság autókereskedők számára kialakított kedvezményrendszere és szolgáltatásai alkalmasak lehetnek a versenytársak kiszorítására.
Fokozható a verseny a téglagyártásban, a piaci koncentráció oldásával, a hazai gyártás bővítését támogató állami ösztönzőkkel lehet olcsóbb a tégla idehaza. Ez olvasható ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) beszámolójából.
Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a téglapiacon a Gazdasági Versenyhivatal. Ennek a vizsgálati eszköznek az alkalmazására először került sor azóta, hogy kormány kibővítette a versenyhatóság eszköztárát az építőipari piaci problémák hatékonyabb kezelésére.
Az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóinak feltételezett szankcionálása miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a TOP-FISH 2001. horgászati nagykereskedővel szemben.
Kartellgyanú miatt vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal a BKV hajóüzemeltetési közbeszerzését. A versenyhatóság az ügy feltárásához rajtaütéseket is tartott egyes ajánlattevőknél.
Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal egy villamossági termékek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozások közötti összefonódás vizsgálatára. Az előzetes adatok alapján nem volt felmérhető, hogy a fúzió milyen hatással lenne az óriási drágulással küzdő építőipari ágazatra - közölte a hatóság.
Vélhetően tisztességtelen a Wish online piactér ár- és kedvezményfeltüntetési rendszere, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a webáruház működési gyakorlatának vizsgálatára.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Google-val szemben: azt vizsgálják, hogy a keresőjében dalcímekre megjelenő dalszövegkártya alkalmazásával előnyben részesíti-e saját szolgáltatását.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a MindentMent Kft. fogászati szolgáltatást nyújtó cég reklámgyakorlata miatt, mert az több szempontból is megtévesztheti a fogyasztókat. A társaság jelezte, hogy értetlenül állnak a vizsgálat előtt, jogászokkal tanulmányozzák a versenyhivatal levelét.
A Nutriversum Kft. hirdetései feltehetően jogsértőek, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot kezdett az étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozás ellen.
A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,
Fénnyel festett történelmi épületek, tüllök tengerén lebegő fénylények, interakció a mesterséges intelligenciával – a Zsolnay Fényfesztivál 2025-ben is minden érzékszervedet elvarázsolja. Ez nem csak egy fesztivál – ez Európa egyik leglátványosabb városi rendezvénye, ami július 3-6. között immár kilencedik alkalommal borítja fényárba Pécset, több mint százezer érdeklődőt vonzva a városba.
A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,
A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
A Sharity egy digitális platform, amely az adományozást és a hirdetéseket kapcsolja össze egy 21. századi rendszerben. Az applikáció segítségével a felhasználók reklámok, vagy szponzorált tartalmak megtekintésével támogatást generálhatnak nonprofit szervezetek számára anélkül, hogy saját zsebükből kellene költeniük.
Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet május közepi adatai szerint a munkáltatók idén 8 százalékkal magasabb, átlagosan 2150 forint körüli órabért kínálnak a diákoknak.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek a kormánynak az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.
Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik.
Ünnepélyes keretek között írta alá a magyar-amerikai kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az egyezmény messze túlmutat a két intézmény közötti formális megállapodáson és új fejezetet nyit a két ország szakmai kapcsolataiban.
A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek