Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Versenyhivatali vizsgálat. Visszaélhet erőfölényével a Google
No menu items!

Versenyhivatali vizsgálat. Visszaélhet erőfölényével a Google

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Google-val szemben: azt vizsgálják, hogy a keresőjében dalcímekre megjelenő dalszövegkártya alkalmazásával előnyben részesíti-e saját szolgáltatását.

A GVH azt vizsgálja, hogy a kaliforniai központú cég jogsértő módon befolyásolja-e a dalszöveg közzétételével foglalkozó piaci szereplők közötti versenyt azzal, hogy a keresőmotorjának használatakor (dalok, dalszövegek keresése során) az organikus keresési találatok – így az ezzel foglalkozó honlapok linkjei – előtt saját dalszöveg-megjelenítési szolgáltatását helyezi el.

A dalszövegkártya ugyanis – különösen mobiltelefonok esetén – alkalmas arra, hogy kitakarja a keresőmotor által sorrendbe állított további találatokat, emellett a Google saját szolgáltatását (YouTube) is népszerűsíti.

A versenyhatóság különös figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és helyzetét befolyásoló nagy technológiai vállalkozások magatartásainak vizsgálatára – hangsúlyozták.

Emlékeztettek arra, hogy a GVH 2019 végén jelentős, 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a Facebookra, továbbá 2018 nyarán kötelezettségek teljesítését írta elő a Google számára. A versenyhivatal emellett jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber, illetve a ByteDance által üzemeltetett TikTok magatartását.

Kimelték: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Enyhe emelkedés várható nyitásban

A nemzetközi befektetői hangulat mérsékelten pozitív, így nyitásban kismértékű emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén.

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

Az árbevételt a lehető legjobban maximalizálni kell ahhoz, hogy minél nagyobb eséllyel jussunk minél több támogatási forráshoz.

A zöldenergiára való áttérés az iparstratégia fontos pillére

Az ökoszisztéma-építésben, a gazdaság- és iparpolitikában több megújulás is várható az új iparstratégia mentén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.