Kezdőlap Címkék Wolf László

Wolf László

Itt a válasz: ez a vezető magyar bankárok véleménye a recesszióból való kilábalásról

Soft vagy hard landing, szakmai kifejezéssel élve puha vagy kemény landolás várható: könnyebben vagy nagyobb megpróbáltatások árán jutunk túl a mostani recessziós helyzeten? A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) közelmúltban lezajlott 60. Közgazdász-vándorgyűlésének egyik kiemelt eseményén, a Bankvezérek kerekasztalán a levezető elnök, Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke által feltett kérdésre Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Vörös Réka, az UniCredit Bank igazgatóság tagja, Martzy Antal, az MKB Bank vezérigazgató-helyettese, Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese és Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója válaszolt.

Az OTP Csoport Albániában tovább bővül

Sikeresen zárta le az OTP Bank az Alpha Bank Albánia megvásárlását, ezzel tovább bővül az OTP Csoport Albániában- közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.

Az OTP újabb bankot vesz Albániában

Az OTP Bank 55 millió euróért, vagyis mintegy 20 milliárd forintért megvásárolja a görög Alpha Bank albán leánybankját, az Alpha Bank Albániát.

Többségi tulajdonos lesz az OTP az üzbég Ipoteka Bankban

Többségi tulajdont szerezhet az üzbég Ipoteka Bankban az OTP Bank. A vásárlási szándéknyilatkozatot már aláírták Taskentben, a végleges szerződési feltételekről várhatóan még idén megállapodhatnak.

Újabb bankot vett az OTP – piacvezető lesz Szlovéniában

A OTP aláírta az adásvételi megállapodást a szlovéniai Nova KBM 100 százalékos részesedésének megvásárlásáról. A tranzakció zárultával az OTP piacvezetővé válik az országban.

Az OTP már a második Szerbiában

Sikeresen zárult az OTP Bank két szerbiai leánybankjának integrációja: a Vojvođanska banka és az OTP banka Srbija egy bankként, Szerbia második legnagyobb pénzintézeteként működik tovább.

A Wizz Airnek csengettek a BÉT-en

Elindult a kereskedés a Wizz Air részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde alternatív platformján, a BÉTa piacon - jelentették be a BÉT ünnepélyes kereskedésindítóján.

NHP Hajrá – Teljesülhet az ezermilliárdos cél

Jelentős az érdeklődés az áprilisban elindított NHP Hajrá hitelei iránt, eddig 700 milliárd forintnyi szerződést kötött tízezer vállalkozás. A résztvevő bankok ezermilliárd forintot is meghaladó kihelyezésre számítanak az év végéig.

Az OTP az NHP Hajráról: ígéretes eszköz a cégeknek

Az újrainduló növekedési hitelprogram, az NHP Hajrá volumene és a széles felhasználhatósági kör miatt ígéretes eszköz lehet a hazai vállalkozások számára. A kamatszinteket tekintve erős verseny alakulhat ki a pénzintézetek között - közölte az OTP Bank.

Friss

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.

Hírek

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.